Dunaszerdahelyen egy liftből kellett kimenteni, Légen pedig egy toronyból lehozni valakit

2022. január 15. - 17:54 | Régió

Sűrű délutánjuk volt a dunaszerdahelyi járási tűzoltóknak. A nagymegyeri biciklisgázolás mellett Dunaszerdahelyen és Légen is akadt egy-egy bevetésük.

Dunaszerdahelyen egy liftből kellett kimenteni, Légen pedig egy toronyból lehozni valakit
Helyszíni felvételek

Szombaton délután egy óra környékén egy hölgy beszorult a felvonóba a dunaszerdahelyi Vámbéry tér 53-as számú lakóházában. Információink szerint a hölgy ezt követően felhívta a meghibásodás esetén hívható segélyvonalat, a tűzoltókat ezután riasztották a helyszínre.

Hodosi Tibor, a járási tűzoltók bevetési parancsnoka ennek kapcsán elmondta, a felvonó úgy állt meg, hogy sikerült annyira kinyitni az ajtaját, hogy nem kellett kárt tenni az egész berendezésben, majd az így keletkezett résen kimenekítették a bent ragadt hölgyet. A felvonót ezt követően átadták az üzemeltetőnek.

Alig több mint egy órával később ugyancsak a dunaszerdahelyi egységeknek kellett kivonulniuk Légre, ahol egy bontásra váró épület tornyából kellett lehozni egy munkást. Hodosi közölte, ez eredetileg a somorjai állomás körzete, viszont a dunaszerdahelyi tűzoltók rendelkeznek emelőkosaras tűzoltókocsival, amivel embert tudnak lehozni - a somorjaiak csupán létráskocsival.

A munkást a helyszínen lévő daruskocsival nem tudták lehozni, mivel az meghibásodott, ezért kellett várnia mintegy 12 méter magasban, míg kiérkeznek a tűzoltók. A bevetés végül sikerrel zárult - közölte Hodosi, a munkásnak nem esett baja.

(parameter)