Dunai hajóbaleset: Lehetnek még áldozatok a hajóban

2019. június 12. - 16:58 | Külföld

Lehetnek még áldozatok a Dunából kedden kiemelt Hableány sétahajóban, ám ezt a vizsgálatot már nem a Terrorelhárítási Központ (TEK), hanem a rendőrség végzi el - közölte a TEK főigazgatója szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Dunai hajóbaleset: Lehetnek még áldozatok a hajóban
Fotó: MTI

Hajdu János elmondta, a május 29-én baleset következtében elsüllyedt hajóban vastag iszapréteget találtak, amely akár holttesteket is rejthet.

Ugyanakkor ha nem találnak senkit a hajóban, akkor valószínűleg az ütközéskor zuhantak ki a járműből, ezért a Belügyminisztérium megkettőzte az eltűntek kutatásában résztvevő erőket a Duna mentén.

A vezérőrnagy azt mondta, hogy a TEK igen nehéz feladatot kapott a belügyminisztertől, hiszen olyan feladatot kellett teljesíteniük, amilyet még soha nem hajtottak végre, így rutinjuk sem volt. Ugyanakkor a rendkívül sok résztvevő alkotta csapat tagjai hamar összeszoktak és "katonává váltak", attól függetlenül, hogy teljesítenek-e aktív szolgálatot.

A 13 nap rendkívül megfeszített munkával telt, a mentésben résztvevők naponta négy-öt órát pihentek, az éjszakai munkavégzést pedig csak azért nem rendelték el, mert veszélyesnek ítélték - mondta Hajdu János.

A főigazgató köszönetet mondott a mentésben és a hajóroncs felszínre hozatalában résztvevő összes szervezetnek: a Belügyminisztériumnak, a Honvédelmi Minisztériumnak, az Országos Mentőszolgálatnak, a Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetem szakértőinek, valamint a technikai eszközöket és tudást biztosító civil szervezeteknek. Ugyancsak köszönetet mondott az osztrák, a cseh, a norvég és a német segítő szervezeteknek, valamint a dél-koreai búvároknak és tanácsadóknak, akik - mint fogalmazott - sok hasznos ötlettel, tanáccsal segítették a munkát. Elmondása szerint nagy támogatást jelentett a sajtó munkája, tárgyilagos, korrekt tájékoztatása is.

Hajdu János leszögezte: a TEK munkája véget ért a roncs kiemelésével, az összes többi vizsgálat a Budapesti Rendőr-főkapitányság feladata.

A művelet költségeit firtató kérdésekre Hajdu János azt mondta, azokat még nem összesítették, várják a mentésben résztvevő vállalkozások igénybejelentését, és azt követően összesítenek.

Szong Sun Keun ezredes, a Dél-Koreai Köztársaság Budapestre akkreditált katonai attaséja is azt hangsúlyozta, hogy a továbbiakban is mindent megtesznek az eltűntek felkutatásáért.

Az attasé szintén köszönetet mondott a Belügyminisztériumnak, a magyar kormánynak, a TEK munkatársainak, a magyar lakosságnak, a cseh, az osztrák, a norvég kormánynak, továbbá a civil szervezeteknek, a koreai nagykövetségnek és a koreai vállalatoknak, hogy segítették a mentési munkálatokat. Megköszönte Szlovákiának, hogy a Duna vízhozamának szabályozásával támogatták a mentést, valamint Szerbiának és Romániának, amiért továbbra is segítik az áldozatok felkutatását. Az attasé külön köszönetét fejezte ki Hajdu Jánosnak, a TEK főigazgatójának a művelet irányításáért.

Kérdésre válaszolva azt mondta, a koreai fél képviselői szerettek volna bemenni a már kiemelt hajótestbe, ám a magyar hatóságok ezt nem tették lehetővé. Csupán egy keresőkutyát engedtek be, ám az nem jelzett holttestet.

Arra a kérdésre, mi okozta a legnagyobb nehézséget a mentés és hajó kiemelése során, azt mondta, a nyelvi különbség kezelése volt az egyik legnagyobb nehézség, ugyanis nem tudtak elegendő tolmácsot biztosítani, ám ezt a szakemberek áthidalták.

A Hableány sétahajó május 29-én este süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét utast sikerült kimenteni, hét holttestet még aznap éjjel megtalálták. Azóta több holttest is előkerült, négy embert viszont továbbra is keresnek. A hajót kedden emelték ki a Dunából.


(MTI)