4
Fotók: Belügyminisztérium (További képekért kattints a fotókra!)
Egy használaton kívüli, lezárt bányában rekedt két személy kedden este Kassa közelében.
A kassai tűzoltóság illetékese a TASR hírügynökséggel közölte, a két személy kirándulás céljából érkezett a Bankov bányába, kijutni azonban már nem tudtak.
A fogságba esett turistákat a tűzoltók mentették ki a bányából, hatalmas szerencse, hogy egyikük sem sérült meg.
A Markíza információi szerint egy 25 és egy 26 éves holland turistáról van szó, akik a jelek szerint kaland kedvéért mentek be a lezárt bányába, felfeszítették a rácsot és a bányászok számára kialakított egyik vészútvonalon keresztül jutottak be.
A munkások dél környékén vették észre, hogy a bejárat nyitva van, de nem sejtették, hogy valakik lehetnek bent, ezért több tonnányi földdel torlaszolták el azt.
A turistáknak szerencséjük volt, hogy tudtak segélykéső SMS-t küldeni, a mentőegységek pedig két órán belül kimentették őket. Egyikük sem sérült meg, kiszabadulásuk után a rendőrségre vitték őket.
A Bankov bányában korábban magnezitet bányásztak, jelenleg azonban használaton kívül van. A felszíni és földalatti bányászat a múlt század 90-es éveinek végén fejeződött be.
(TASR/tvnoviny.sk)