Döbbenetes részletek derültek ki a galántai tragédiáról, amelynek során halálos áramütés ért egy fiatalt

Az előzetes információk arról szóltak, hogy a fiatal azért mászott fel a vagonra, mert azt akarta, hogy fényképezzék le, ezt azonban most cáfolják.

Döbbenetes részletek derültek ki a galántai tragédiáról, amelynek során halálos áramütés ért egy fiatalt
Fotó: Cséfalvay Á. András - illusztráció

Halálos áramütés ért egy 22 éves fiatalt húsvéthétfőn a galántai vasútállomáson. A fiatalt 22 ezer voltos áramütés érte a vagonon, a barátnője szeme láttára égett halálra – írtuk korábban.

Az előzetes rendőrségi információk még arról szóltak, hogy a fiatal az állomáson felmászott az egyik teherkocsira, azt akarta ugyanis, hogy a barátnője lefotózza. Ezt azonban cáfolja a srác barátnője, aki vele volt a helyszínen – közölte a  Plus 7 dní.

A lány szerint épp sétáltak hazafelé, és mint mindig, lerövidítették az utat a síneken át. Elmondta, a barátja nem akart fotózkodni, még csak hasonlót sem mondott neki. Amikor elkezdett a vagonra felmászni, a lány próbálta visszatartani, de a srác ellökte őt és folytatta a mászást. Hozzátette, aznap semmi furcsát nem vett észre a barátján, nem értette, miért akar feljutni a vagonra.

A lány elmondta, Eriknek az utóbbi időben problémái voltak a szálláshelyén a többi bérlővel. A tragédia előtt tíz nappal megverték, azóta pedig félelmei voltak.

A rendőrség később módosította a bejegyzést és elnézést kért a családtól a korábbi állításuk miatt.


(startitup.sk)