DAC-Spartak - Guľa: "A vereség főleg a második félidei teljesítményünknek tudható be"

Megosztás

A DAC hazai pályán 0:1-es vereséget szenvedett a Spartak Trnavától a Niké Liga 9. fordulójában. Lássuk, hogyan vélekedtek a mérkőzésről az edzők: 

Adrian Guľa (DAC 1904): „Hazai pályán balszerencsés vereséget szenvedtünk. Az első félidőben gyorsak voltunk, ki tudtuk használni a területeket, volt is két jó lehetőségünk, amit a kapus megfogott. A második játékrész elején a nem megadott gól figyelmeztetés volt a számunkra, majd egy pontrúgásnál nem figyeltünk eléggé, és gólt kaptunk. Egy ilyen ellenféllel szemben, amely nagyon jól vissza tud zárni, és nagyon jól védekezik, ráadásul az ellentámadásaik is veszélyesek, nem tartottuk jól a pálya szélességét, nem voltunk eléggé pontosak. Az ilyen meccseken egyszerűen ki kell használni a lehetőségeket, mint amilyen a második félidőben Herc előtt adódott. Egyre jobban kinyíltunk, és veszélyesebbé váltak a vendégek. A végén hiányoltam a nyugalmat és a pontosságot. A vereség főleg a második félidei teljesítményünknek tudható be, hiszen az elsőben még voltak lehetőségeink, melyekkel nem tudtunk élni. Az ilyen mérkőzéseken fontos, hogy az első góllal nyíltabbá tudjuk tenni az ellenfél játékát, ez pedig nem sikerült.”

Michal Gašparík (Spartak Trnava): „Nagyon jó első félidőt láttunk, melyben érződött, hogy mind a két csapat szeretne győzni. Lehetőségek és helyzetek mindkét oldalon adódtak. A második félidőben sokkal jobbak voltunk. A nem megadott gól még jobban segített abban, hogy elhiggyük, győzni tudunk. Az egyetlen, amit hibaként felróhatok a csapatnak, hogy nem rúgtak még többet. De talán annál szebb, ha egy gólra nyerünk, ráadásul egy erős ellenfél otthonában. A srácok élvezték a focit, hibátlanul játszottunk a védelemben és nagyon jól ki tudtuk használni azokat a területeket, melyeket a hazaiak szabadon hagytak. Mindenki átlagon felül játszott, ezért is tudtuk elvinni mindhárom pontot.”


(dac1904.sk)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program