„Csukd be, mert szétlövöm a fejed!” – 12 éve történt a szörnyű mészárlás, amely egész Szlovákiát megrendítette

Tizenkét éve történt Szlovákia egyik legvéresebb mészárlása, amely során a 48 éves Ľubomír Harman hét személyt meggyilkolt, majd magával is végzett Pozsony Dévényújfalu (Devínska Nová Ves) városrészében.

„Csukd be, mert szétlövöm a fejed!” – 12 éve történt a szörnyű mészárlás, amely egész Szlovákiát megrendítette
Fotó: TASR

2010. augusztus 30-án, egy hétfői napon Ľubomír Harman egy kék fülvédővel a fején, valamint egy géppuskával a kezében behatolt szomszédai lakásába, ahol hidegvérrel lelőtt öt embert – négy nőt és egy 12 éves fiút. Az áldozatokat később vérben úszva találták meg a nappaliban és a fürdőszobában.

Harman ezt követően kiment a lakóház elé, ahol a család egy hozzátartozóját, egy férfit is lelőtt.

„Csukd be, mert szétlövöm a fejed!”

– ordította Harman egy másik szomszédnőnek, miután kinézett a lakásából.

A támadó, aki az eset idején kábítószer hatása alatt állt, ezt követően mindenre lőtt, ami csak mozgott. Össeszen 140 lövést adott le. Az egyik golyó eltalált egy mit sem sejtő 52 éves nőt, aki kíváncsiságból kinézett az erkélyéről. Az ő holttestét csak órákkal később találták meg. Harman vérengzése során további 15 személyt megsebesített, köztük gyerekeket is.

A kiérkező rendőrök tűzharcba keveredtek Harmannal, akit mellkason lőttek. A férfi ezt követően saját maga ellen fordította fegyverét és végzett magával.

Az eset indítéka máig nem tisztázott, a legvalószínűbb, hogy Harmannak hosszú ideje nézeteltérései voltak szomszédaival, egy nap pedig betelt nála a pohár. A rendőrség 2011-ben zárta le a nyomozást, mivel az elkövető meghalt, a büntetőeljárást leállították.

A szomszédok Harmant konfliktusmentes emberként ismerték. A tartalékos katonák kötelékébe tartozott, volt fegyvertartási engedélye, de nem járt pszichotesztekre. Lakásán a rendőrök egész fegyverarzenált találtak.

A dévényújfalui tragédia következménye az lett, hogy a rendőröket jobban felfegyverezték, bevezették a rendszeres pszichoteszteket a fegyvertartók körében, illetve szigorították a fegyverviselés feltételeit.


(noviny.sk/TASR/para)