Cserben hagyta barátait, meglógott a helyszínről a vétkes sofőr

Megosztás

Közúti baleset történt kedden hajnalban a Rozsnyó közelében található Soroška hegyi átjárónál.

Egy személyautó egyelőre ismeretlen körülmények közt kétszer átfordult, majd a tetejére borult. A baleset során két utas sérült meg, de mindketten segítség nélkül kiszabadultak az összeroncsolódott járműből.

A baleset szemtanúi azonnal értesítették a mentőket, majd elsősegélyben részesítették a sérülteket.

A szemtanúk elmondása szerint az autót vezető férfi cserben hagyta barátait, és elmenekült a helyszínről.

A rendőrök azonnal a nyomába eredtek, és rövid időn belül meg is találták a vétkes sofőrt. Az alkoholteszt kimutatta, a férfi szervezetében 0,3 ezrelék alkohol volt.

A 25 éves férfi azt állította, hogy a baleset után ivott. A törvényből kifolyólag alkohol hatása alatt okozott baleset miatt akár 1300 eurós bírságot is kaphat, emellett pedig öt évre bevonhatják a jogosítványát. Az a tény, hogy a sofőr elmenekült a helyszínről és cserben hagyta társait, súlyosbító körülménynek számít.


(noviny.sk)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program