Csehországban bíróság elé állítanak robbanásokkal fenyegetőző gyanúsítottat

2020. április 29. - 16:50 | Külföld

Három évtől akár 12 évig terjedő börtönbüntetést is kaphat az a cseh állampolgár, aki társával együtt névtelenül robbanásokkal fenyegetőzött vonatokon, kórházakban és más intézményekben. A vádiratot szerdán adta át a bíróságnak a prágai államügyészség.

Martin Bíly államügyész szerint az érintett, akiről semmiféle személyes adatot nem hoztak nyilvánosságra, telefonon, illetve skype-on keresztül fenyegetett és zsarolt különböző intézményeket, ezért terrorista cselekmények elkövetésével, zsarolással és társadalmi zavarkeltéssel vádolják.

A rendőrség a névtelen bejelentések miatt több alkalommal is felesleges óvintézkedések megtételére kényszerült.

A hatóságok eredetileg két személyt vettek őrizetbe az ügyben, de az egyik ellen ejtették a vádat. Az orvosi ellenőrzéseknél ugyanis kiderült, hogy az illető beszámíthatatlan - mondta Martin Bíly újságíróknak.

Csehországban nem ez az első eset, hogy bíróság elé kerülnek a szándékos társadalmi zavarkeltők. A múltban leggyakrabban az iskolákban és a pályaudvarokon jeleztek ismeretlen telefonálók bombát vagy más robbanószerkezetet. Az elkövetőket számos esetben sikerült kinyomozni, kiderült azonban, hogy többségük még kiskorú volt.

A prágai államügyészség honlapján szerdán megjelent közlemény szerint további nyolc cseh állampolgár ellen pedig azért emeltek vádat, mert ők az elmúlt években az interneten jóváhagyólag és támogatólag nyilatkoztak az Új-Zélandon, Norvégiában és Afganisztánban elkövetett terrorista merényletekről. A gyanúsítottakat ebben az esetben akár 15 év szabadságvesztésre is ítélhetik.

Hárman például azért kerülnek bíróság elé, mert 2018-ban helyeselték a több cseh katona életébe kerülő afganisztáni merényletet. Az érintettek szerint olyan zsoldosokról volt szó, akik pénzért vállaltak szolgálatot az afganisztáni NATO-misszióban, és ismerték az ottani helyzetet, munkájukkal járó kockázatokat is. A cseh hatóságok szerint azonban békemisszióról van szó, s a katonák ellen elkövetett robbantás terrorcselekmény volt.


(MTI)