Csaknem harminc holttestre bukkantak járőrözés közben a katonák

Huszonkilenc holttestre bukkantak egy katonai őrjárat során a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén, ahol rendszeresen hajtanak végre támadást civilek ellen iszlamista fegyveresek - közölték kedden a helyi hatóságok.

Az áldozatokra Észak-Kivu tartomány Beni nevű településén találtak rá - mondta Anthony Mualushay, a hadsereg helyi szóvivője, aki azonban nem közölt további részleteket.

A tartomány kormányzóhelyettese, Lumoo Kahumbo arról számolt be, hogy az előzetes vizsgálatok szerint a mészárlásért a Szövetséges Demokratikus Erők (ADF) nevű, ugandai eredetű lázadócsoport a felelős. Kahumbo közleményében elítélte a civilek lemészárlását.

Meg nem nevezett biztonsági források a Reuters hírügynökségnek elmondták, hogy az áldozatok feltehetőleg azon több mint 1400 ember közé tartoztak, akik megszöktek a beni börtönből, miután azt az ADF harcosai megtámadták október 19-én.

Az ADF-et azzal vádolják, hogy 2014 óta ezrek, köztük ENSZ-békefenntartók haláláért felelős. A szervezet céljai nem ismertek pontosan, de Kongó forrongó északkeleti felében számos fegyveres csoport rivalizál egymással a földterületek, valamint az ásványkincsek - főleg a kobalt és az arany - kitermelésének az ellenőrzéséért. Az ADF fokozta a civilek elleni támadását azután, hogy a hadsereg 2019 októberében offenzívát indított a csoport ellen. Az ENSZ szerint az ADF több mint ezer civilt ölt meg 2019 és 2020 között.

Kahumbo szerint további hat embert öltek meg az ADF fegyveresei kedden egy külön támadásban a Kokola nevű településen.


MTI