Brutális tömegbaleset - harminckét ember meghalt!

Harminckét ember meghalt, öt megsérült, amikor temetői menetet ért közlekedési baleset a kelet-afrikai Ugandában - közölte a helyi vöröskereszt.

Brutális tömegbaleset - harminckét ember meghalt!
Fotó: UgandaRedCross

A szervezet szóvivője, Irene Nakasiita elmondta, hogy a baleset az ország nyugati részében fekvő Kasese közelében történt, kedd éjfélkor.

A sötétben haladó, a koporsót és az elhunyt hozzátartozóit szállító teherautó egy keskeny, építés alatt álló úton nekiütközött egy járműnek.

A baleset miatt torlódás alakult ki. Ezt követően a megrongálódott járművekbe belecsapódott, két, Kaseséből érkező teherautó. A megrázó helyzettől egy másik irányból érkező teherautó vezetője sokkot kapott, járműve felborult.

A helyszínre vöröskeresztesek és az ugandai hadsereg katonái érkeztek, akik halottak tucatjait és öt sérültet emeltek ki a roncsok közül.

A rosszul karbantartott utak és járművek miatt Ugandában gyakoriak a halálos áldozatokkal járó közúti balesetek, amelyek aránya itt az egyik legmagasabb a világon. Az ENSZ 2018-as jelentése szerint a káresetek éves költsége eléri az ország bruttó hazai termékének 5 százalékát.


MTI