BORZALOM: Ördögűzés közben halálra verték a kisfiút a szülei

Borzalmas tettet vittek véghez egy vallásos szekta, a „Jézus Krisztus tanítványai” tagjai Jekatyerinburgban.

Ördögűzést hajtott végre a szekta két tagja saját kifiukon. Ennek menete a rendőrségi beszámoló szerint az volt, hogy míg az anya lefogta a gyereket, addig az apa és a szekta más tagjai korbáccsal verték, így akarták belőle kiűzni a gonoszt - írja a 24.hu.

A gyerek belehalt a bántalmazásba, mire a szektások két napig imádkoztak holtteste mellett feltámadásáért.

Miután ez eredménytelennek bizonyult, a gyerek testét egy erdőben temették el, a rendőrség a fiú nagynénjének bejelentése alapján talált rá. Az apát oroszországban fogták el a szektát vezető nővel, Zemfira Gainullinával együtt, az anyát Fehéroroszországban tartóztatták le, kiadatása folyamatban van – számol be a brit Metro.


(24.hu)