BORZALOM: Induló gyorsvonatra próbált felugrani, elvesztette lábát az idős bácsi!

Megosztás

A 90 éves bácsi most kritikus állapotban fekszik a kórházban.

A trencséni kerületi rendőrség tájékoztatott arról a szörnyű balesetről, amely Trencsénben történt csütörtökön. A 90 éves bácsi egy induló gyorsvonatra próbált még felugrani, de nem sikerült neki. Az induló gyorsvonat magával rántotta és a bal lába alá került, a vonat pedig levágta.

Azt is közölték, hogy nem a peronról próbálkozott, hanem a másik oldalról, a sínek felől. Már azzal is nagy kockázatot vállalt, hogy a sínekre lépett, mivel más vonat is elüthette volna. Olyan mélyről viszont meglehetősen nehéz fellépni a vagon első lépcsőjére, különösen ilyen idős korban. Ezt ráadásul már az utolsó pillanatban tette, mikor indult a szerelvény.

(parameter)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program