A boldog édesanyák este korán ágyba parancsolják a gyerekeiket

A Sleep DownUnder konferencián publikált tanulmány szerint két szempontból fontos a gyerekek korai fektetése: egyrészt a gyerek fejlődése, másrészt pedig a boldog, kipihent család érdekében kell fél 9 előtt ágyba parancsolni őket – írja a Nők Lapja Café.

A boldog édesanyák este korán ágyba parancsolják a gyerekeiket
-illusztráció-

Ha sikerül rászoktatni a gyerekeket, hogy 8 körül már maradjanak az ágyban, akkor a szülőknek több idejük marad saját magukra és arra, hogy kettesben is eltöltsenek némi időt. Ez pedig kiegyensúlyozottabb és boldogabb családhoz vezethet.

A kutatásban 3600 ausztrál 0-9 éves gyerek és családja vett részt, akiknél azt találták, hogy azok az anyukák, akiknek a gyerekei fél 9 előtt tért nyugovóra, jobb mentális állapotban voltak, mint azok, akiknek későbbi fektetési idejük volt. Minden korán fekvő gyerek esetében ezt az összefüggést jegyezték fel, függetlenül attól, hogy az a gyermek aludt-e már olyan korán, vagy még játszott, olvasott az ágyában.

Azért van ez, mert a gyerekek ébrenlétének az utolsó órái veszik ki a legtöbbet a szülőkből, ilyenkor koncentrálják a gyerekekre a legtöbb figyelmet, így utána muszáj, hogy legyen idejük a saját pihentető tevékenységeikre. Az a pár óra áll a szülők rendelkezésére, ami a fektetés után következik, hogy a saját gondolataikra, testükre, igényeikre fókuszáljanak, ezért boldogabbak azok, akiknek több ilyen énidő jut.

Azoknál a szülőknél, akiknek a gyereke később fekszik, ugyanúgy fennáll az igény arra, hogy több órát is szakítsanak a napból magukra, ezért ők sokkal tovább fennmaradnak, az alvásidejüket csökkentik az énidő érdekében. Az alvás csökkentése azonban csak testi-lelki kimerüléshez vezet, nem pedig feltöltődéshez és kiegyensúlyozottsághoz.

A tanulmány szerint a gyerekekre is jó hatással van a korai fekvés, erősebb immunrendszerhez, jobb egészségi állapothoz vezethet, pusztán azzal, hogy így elég alváshoz jut a szervezetük. Ha ugyanis este 10 körül kerülnek ágyba, akkor esélyük sincs a 10-12 órás alvásra, hiszen reggel már kelni kell, rohanni munkába, oviba, iskolába. Ha ennyire egyszerű a megoldás arra, hogy boldogabb szülők és egészségesebb gyerekek rohangáljanak a világban, akkor igazán megér egy próbát, hogy fél 9-kor már lefektessük a gyerekeket aludni.

Nők Lapja Café