Bérgyilkosságok szervezésével vádolják, de akkora a támogatottsága, hogy Putyin is csak vakargatja a kobakját

2020. július 28. - 18:28 | Külföld

Az oroszok 45 százaléka támogatja azokat a tüntetéseket, amelyek több mint két hete tartanak a távol-keleti Habarovszk városban amiatt, hogy bérgyilkosságok szervezésének vádjával letartóztatták, majd leváltották a régió kormányzóját - derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpont kedden ismertetett felméréséből.

Bérgyilkosságok szervezésével vádolják, de akkora a támogatottsága, hogy Putyin is csak vakargatja  a kobakját
Fotó: TASR/AP

A válaszadók 17 százaléka negatívan, 26 százaléka pedig semlegesen viszonyult a megmozdulásokhoz az 1617 fős reprezentatív mintán, július 24-én és 25-én elvégzett közvélemény-kutatás szerint. A megkérdezettek 29 százaléka azt mondta, hogy kész lenne részt venni hasonló megmozduláson a saját régiójában.

A népszerű Szergej Furgal, aki a nacionalista és jobboldali Liberális Demokrata Párt tagja, július 9-én tartóztatták le bérgyilkosságok megszervezésének vádjával, és az államfői bizalom elvesztése címén le is váltották hivatalából. Jelenleg Moszkvában van, előzetes letartóztatásban.

A vád ellene az, hogy másfél évtizeddel korábban elintézte két üzletember, Jevgenyij Zorja és Oleg Bulatov meggyilkolását, továbbá egy harmadik vállalkozó, Alekszandr Szmolszkij ellen is előkészített egy sikertelen merényletet. Ügyével kapcsolatban korábban további négy embert is letartóztattak. Furgal, aki a legutóbbi, 2018-as kormányzóválasztáson a szavazatok 70 százalékával győzte le a kormánypárt, az Egységes Oroszország jelöltjét, tagadja, hogy köze lenne gyilkosságokhoz. Közben gazdasági bűncselekményekkel is megvádolták.

A hívei szerint Furgal politikai támadás áldozata. A tüntetéseken, amelyek eleinte a visszahelyezését kísérelték meg elérni, megjelentek a Vlagyimir Putyin orosz elnök és az általa kinevezett ügyvezető kormányzó, Mihail Gyegtyarjov távozására vonatkozó követelések is.

Gyegtyarjov, aki Furgalhoz hasonlóan a liberális demokratákhoz tartozik, és eddig a szövetségi parlament alsóháza sportbizottságának elnöke volt. Az ügyvezető kormányzó, aki vasárnap este először ment ki "a nép közé", a már oszladozó tömegbe, elismerte, hogy a helyiek jogosan követelnek nyílt, tisztességes és Habarovszkban megtartandó eljárást a régió leváltott vezetője számára. Indítványozta, hogy a tüntetők jelöljék ki képviselőiket a vele való tárgyalásra.

Az ügyvezető kormányzó hétfőn a TASZSZ szerint arról beszélt, hogy "hivatásos provokátorok és ellenzékiek" gyűltek össze Habarovszkban az ország más tájairól, akiket az arcfelismerő rendszer segítségével a biztonsági szervek beazonosítottak. Gyektyarjov kedden a helyi törvényhozás képviselőivel találkozva arra szólította fel a tüntetőket, hogy fokozatosan hagyják abba az engedély nélkül megtartott tiltakozásokat és vigyázzanak az egészségükre.

Kedden egyébként újabb, engedély nélkül megtartott - az Interfax beszámolója szerint "kisszámú" - tüntetés volt a Habarovszki terület kormányának épületénél, amely helyi idő szerint este 10 órakor feloszlott. Egy moszkvai bíróság ugyanezen a napon 10 nap adminisztratív elzárásra ítélte Szergej Udalcovot, a Baloldali Front koordinátorát, amiért szombatra a hatóságokkal nem egyeztetett tüntetést szervezett Moszkvában Furgal támogatására. Maga az elítélt a megmozduláson nem vett részt, mert kihallgatásra idézték be akorra a rendőrségre.

MTI