Bemutatta megjelent koncertfilmjét a fiatal keszegfalvai énekes

2018. október 12. - 12:58 | Kultúra

Elkészült a Keszegfalván élő előadó, Mészáros Tamás első koncertfilmje, amelyet október 10-én, szerdán egy sajtótájékoztató keretén belül mutattak be Dunaszerdahelyen.

Bemutatta megjelent koncertfilmjét a fiatal keszegfalvai énekes
Fotók: Paraméter - további képekért kattints!

A fiatal énekes 2013-ban mutatta be első dalát, a Néhány szót, majd egy évvel később megjelent első lemeze is, amely a Hallgass rám címet kapta. 2015-ben az Itthon vagyok című albummal rukkolt elő, időközben pedig visszatért a színészethez is: 2016-tól tagja a komáromi Magyarock Dalszínháznak.

Az októberben megjelent Indulnod kell című koncert-DVD-n Tamás eddigi lemezeinek legismertebb dalai láthatók.

„Úgy gondoljuk, hogy a lemezeim megjelenése óta eltelt már annyi idő, hogy a közönség, hallgatóság által ismert dalaimból szülessenek professzionális felvételek is. Ezek azok a szerzeményeink, amelyeket már játsszák a rádiók, láthatóak a televízióban is. Akartunk egy összefoglaló kisfilmet, amelyen ráadásul azokkal a barátaimmal, zenésztársaimmal szerepelek, akik a legközelebb állnak hozzám” – nyilatkozta a koncertfilmmel kapcsolatban Tamás.

A sajtótájékoztató házigazdája Fenyvesi Zoltán, a Forrás Rádió műsorvezetője volt. Tar Gabriella énekesnő elmesélte, két éve dolgoznak együtt Tamással: „A Magyarock Dalszínházban ismerkedtünk meg. Több darabban is játszottunk együtt Tamással, majd duetteket énekeltünk és vokáloztam a dalaiban. Nagyon örültem a felkérésnek, hiszen ezáltal énekesként is kipróbálhattam magam.”

Tamás a Paraméternek elmondta, az MT Art kiadó által megjelentetett koncertfilmen olyan dalok szerepelnek, amelyek a leginkább közel állnak hozzá, játsszák a rádiók, és a mondanivaló szempontjából a legfontosabbak. „A célunk az volt, hogy minőségi anyagot készítsünk, és a közönség ne csak hallja, hanem lássa is az előadásokat” – tette hozzá.

A jövőbeli tervekkel kapcsolatban elmondták, több dal is van még készülőben, a munka tehát folytatódik.

Az énekes köszönetet mondott mindenkinek, akik melléálltak és támogatták.


(fl)