Belehalt egy halász a tengeri kígyó csípésébe

Tengeri kígyó marásába halt bele egy brit halász az észak-ausztráliai partoknál - adta hírül pénteken a helyi hatóság.

Belehalt egy halász a tengeri kígyó csípésébe
-illusztráció- (Fotó: Wikipédia)

A 23 éves férfit csütörtökön marta meg a kígyó, miközben a hálót húzta be a hajón az Északi Terület egy elhagyatott partvidéke közelében - olvasható a rendőrség közleményében.

A tengeri kígyók mérge veszélyes, ám az állatok nem agresszívak, ritka, hogy emberre támadnak az ausztrál partoknál.

Darwin városából küldtek helikoptert egészségügyi szakemberekkel a halász életének megmentésére - mondta el a CareFlight légimentők szóvivője.

David Wheeldon hozzátette: a több mint 700 kilométeres repülőút alatt a gép személyzete értesítést kapott, hogy késő, a halász belehalt a kígyómarásba.

A St. John mentőszolgálat szóvivője elmondta, a távolról érkező segítségnek nem sok esélye volt a beavatkozásra, az áldozat a harapástól számított két órán belül meghalt.

A férfit, akit a közlemény nem nevezett meg, akkor nyilvánították hivatalosan halottnak, amikor a halászhajó megérkezett Borroloola falu kikötőjébe.

(MTI)