Bejrúti robbanás - Ismét teljes kapacitással működik a főváros kikötője

2020. augusztus 27. - 14:54 | Külföld

Ismét teljes kapacitással működik a bejrúti kikötő - jelentette az NNA libanoni hírügynökség a kikötői hatóságra hivatkozva csütörtökön.

Bejrúti robbanás - Ismét teljes kapacitással működik a főváros kikötője
-illusztráció- (Fotó: TASR/AP)

Besszám al-Kaiszi, a hatóság vezetője azt mondta, libanoni és francia katonák együtt dolgoznak a romok eltakarításán és a part mentén elsüllyedt hajók kiemelésén.

A munkálatok vélhetően még két hétig tartanak.

Libanon több országtól segítséget kapott azt követően, hogy augusztus 4-én a főváros kikötőjében felrobbant több mint 2700 tonna ammónium-nitrát, amelyet évek óta, különösebb óvintézkedések nélkül tároltak ott.

A robbanás súlyos pusztítást okozott Bejrútban, legalább 183 ember meghalt, mintegy hatezren megsérültek, rengeteg épület megrongálódott. A robbanás okát egyelőre nem tudni, a kiszivárgott dokumentumok szerint azonban az ország legfelsőbb vezetése is tudott arról, hogy a tetemes mennyiségű vegyi anyagot ott raktározzák.

(MTI)

Címkék: bejrúti robbanás