Beismerte a sorozatos gyermekgyilkosságot egy asszony

Egy németországi asszony kedden, tárgyalása első napján beismerte, hogy több újszülött gyerekét megölte; a házában tavaly nyolc holttestet találtak.

A 45 éves, csak Andrea G. néven azonosított asszony ellen négyszeres gyilkosságért emeltek vádat. A többi esetben az ügyészség nem tudta bizonyítani, hogy a gyerekek élve születtek, ezért szorítkozott csak a négyszeres gyilkosságra. A nő férjét, az 55 éves Johann G-t bűnrészességgel vádolták meg Coburgban, az állami bíróságon.

Az anya azt vallotta, hogy az újszülötteket törülközőkbe csomagolta és elrejtette, tekintet nélkül arra, hogy mutattak-e életjeleket. Elmondta azt is, hogy a férje és az anyja szerette volna rávenni őt arra, hogy sterilizáltassa magát, de ő ebbe nem egyezett bele.

A párnak három élő közös gyereke van, és külön még kettő-kettő a korábbi házasságukból.


MTI/para