1
Fotó: tasr
Stabilra javította az eddigi negatívról a globális autóiparra érvényben tartott kilátását kedden a Moody's Investors Service, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy az ágazat lassan magához tér a koronavírus-járvány okozta súlyos értékesítési sokkból és a kereslet jövőre várhatóan meredeken emelkedik.
A nemzetközi hitelminősítő Londonban ismertetett átfogó szektorelemzésében közölte: várakozása szerint a gyártók által kiszállított autók száma 2020 egészében 19 százalékkal, 73 millióra csökken, 2021-ben azonban 80 millióra nő.
A Moody's adatai alapján az idei év első felében az autógyárak által világszerte kiszállított járművek száma 27 százalékkal zuhant éves összevetésben, de a cég szerint a visszaesés már elérte mélypontját. A hitelminősítő hangsúlyozza, hogy a 2007-2009 közötti globális pénzügyi válság idején a globális autóeladások ennél jóval kisebb mértékben, 11 százalékkal csökkentek és már 2010-ben rekordszintre lendültek vissza.
(MTI)