Bedrogozta és megkötözte a csajt, aztán megpróbálta őt eladni a neten a fiatal szlovák

2018. július 11. - 22:24 | Régió

Emberkereskedelemmel gyanúsítják a 27 éves férfit.

Bedrogozta és megkötözte a csajt, aztán megpróbálta őt eladni a neten a fiatal szlovák
Illusztráció

A rendőrség közlése szerint megegyezett egy találkában a srác egy 19 éves lánnyal, majd odáig jutottak, hogy felmentek a lakására, ahol bekóstoltak némi kábítószert is. Ezután a srác rávette a lányt, hogy vetkőzzön meztelenre, ő pedig közben megkötözte a lábát, és a szobát, ahol tartózkodtak, felszerelte néhány webkamerával, melyek őt rögzítették.

Az este ezután vett egy még különösebb fordulatot, a tag ugyanis áruba bocsátotta a lányt az interneten, és telefonálgatni kezdett, hogy lebonyolítsa az üzletet.

A lány nem sokkal később arra kérte fogva tartóját, hadd menjen ki vécére. Ekkor sikerült megszöknie a lakásból, majd segítséget hívott.

A fickót elfogták, 10 évig terjedő börtön vár rá.

(Noviny.sk/TASR)