Bebörtönzött ellenzéki aktivistákat helyeznek szabadlábra

2018. június 2. - 15:39 | Külföld

Venezuelában szabadlábra helyeznek 39 bebörtönzött ellenzéki aktivistát - jelentette be a latin-amerikai állam legfelsőbb bírósága pénteken.

A Nicolás Maduro államfő ellenzéke által politikai foglyoknak tekintett, elengedésükre váró rabok névsorán szerepel Daniel Ceballos, San Cristóbal volt polgármestere is, akit négy éve tartanak őrizetben kormányellenes tiltakozó akciók szervezésének vádjával. A bírói testület szerint Caballos szabadon engedésének feltételei közé tartozik, hogy nem hagyhatja el Venezuelát, s nem nyilatkozhat a sajtónak vagy a közösségi médiában.

A Maikel Moreno legfelsőbb bírósági elnök Facebook-oldalán közzétett lajstromon ugyanakkor nem szerepel a szocialista elnök legnépszerűbb bírálója, Leopoldo López, akit jelenleg szigorú házi őrizetben tartanak szintén a 2014-es utcai tüntetésekben játszott szerepéért.

Az ellenzék és jogvédő csoportok szerint a caracasi vezetés még mindig több száz politikai foglyot tart rácsok mögött a 2014-es, illetve a 2017-es utcai tüntetésekkel összefüggésben. Alfredo Romero, a Foro Penal jogvédő csoport igazgatója korábban elmondta: a caracasi vezetés még mindig 354 olyan embert tart börtönben, aki Maduro ellenzéke szerint politikai fogolynak számít. Tavaly áprilistól hónapokon át folyamatosak voltak az országban a kormányellenes tüntetések, amelyeken a Társadalmi Konfliktus Venezuelai Megfigyelője nevű helyi civil szervezet adatai szerint 163 ember vesztette életét.

Az államfő péntek reggeli Twitter-üzenetében azt írta, hogy a caracasi "kormány készen áll a becsületes, őszinte és építő jellegű párbeszédre". "Nyitva állnak az ajtók azoknak, akik a béke és megbékélés ösvényét választják" - fogalmazott Maduro.

"Jelenleg a kormány politikai showműsort rendez a rabok elengedésével, de Venezuelában minden venezuelai fogoly" - jelentette ki Tomas Guanipa ellenzéki képviselő. Hozzátette: "Örvendünk a szabadlábra helyezett politikai foglyoknak, de az országban mintegy 30 millió venezuelai él".

Maduro a május 20-i újraválasztása alkalmából tartott beszédében már jelezte, hogy aktivisták szabadon engedését tervezi az ellenzék irányába tett gesztusként a megbékélésre. Május 25-én a venezuelai vezetés már szabadlábra helyezett 16 aktivistát.

A súlyos gazdasági és politikai válságot átélő Venezuelában tartott elnökválasztás eredményét a nemzetközi közösség jelentős része nem ismer el.


MTI/para