Bármikor jöhet a gyerek Baby Gabiéknál

Kevesen tudják, hogy a Sztárban sztár egyik nagy visszatérője, az 1996-ban, a Baby Sisters nevű zenekarral ismertté vált Baby Gabi férjnél van. A szép, szexi, különleges hangú énekesnő két évvel ezelőtt mondta ki a boldogító igent - írja a 24.hu a Bors nyomán.

“Előtte nem beszéltem a magánéletemről, mert a férjem civil, és kérte, hogy ne kelljen szerepelnie. Egy rendezvényt szerveztem, vele kellett tárgyalnom, és már ott elkezdődött valami… (…) Tartottuk a kapcsolatot, egy-egy alkalommal három-négy órát beszéltünk telefonon. Eltelt nem egészen egy év, aztán újra találkoztunk. Véletlenül futottunk össze, de annyira természetes volt, hogy egy nappal később össze is költöztünk. Tudtuk, éreztük, hogy nem kell túlvariálni. Minek? Felnőtt emberek vagyunk, belecsaptunk a közepébe. Már az elején tudtuk, éreztük, hogy ez lesz a vége” – mondta Gabi, aki már gyermekvállalásra készül.

“Mint a legtöbb házaspár, akik szerelemben élnek, mi is azt tervezzük, hogy gyerekeink lesznek. Jön, amikor jön, nem követem el azt a hibát, hogy halogatok, mert most ez vagy az közbejött. Nem. Majd odafent eldönti a pici lélek, hogy mikor szeretne érkezni, és akkor érkezik. Ez nem betegség, ettől nem megy el a hangom, maximum kerekebb leszek” – tette hozzá az énekesnő.

24.hu