Két környékbeli lány mesélte el, miként váltak párkapcsolati erőszak áldozatává.

Két környékbeli lány mesélte el, miként váltak párkapcsolati erőszak áldozatává.
A gyerekekkel és a kutyájukkal is fajtalankodtak.
A Hertha az előző szezon végén esett ki a német élvonalból.
A házelnök nem érzi úgy, hogy a történtek után le kellene mondania.
Egyik korábbi élettársa levelet küldött a képviselőknek, majd egy videóban kitálalt.
Tagadja, hogy gyerekeit rendszeresen verte volna.
A férfi ártatlannak vallja magát.
A nőt jövő héten bíróság elé állítják.
A bírósági ítéletig a vádlott a rácsok mögött marad.
Lelki és fizikai terrorban tartotta a fiát
Megszólalt az áldozat édesanyja is.
A kávézás pillanatokon belül a legrosszabb horrorfilmmé változott.
Az EU mindent megtesz azért, hogy a tüntetések vérbe fojtásáért felelősöket kitiltsa.
A támadó előzetes letartóztatásba került.
Vádat emeltek a nő ellen
Még akkor is ütötte a fejét, amikor már eszméletlen állapotban volt.
Megúszta minimális büntetéssel.
A 20 éves játékos határozatlan ideig nem is edzhet az együttessel.
Két 20 éves nőt csaltak ki, majd elszedték mindenüket. Szerencsére sikerült megszökniük.
Az áldozat családja ismert ügyvédet bízott meg az üggyel.
Kétféle verzió rajzolódik ki, az egyik feltételezett támadó édesapjáé teljesen más.
A Nový Čas-nak nyilatkozott a 11 éves kislány, Andrea édesanyja.
Arra is emlékeztettek, hogy hat főnél többen nem tartózkodhatunk egy helyen.
Szlovákiában 14 év felett mindenki felel a saját tetteiért.