Baltával sújtott le a nő fejére az elutasított férfi, áldozata mégsem halt meg

Jogerősen tizenkét év börtönbüntetésre ítélt a Győri Ítélőtábla szerdán egy férfit, aki 2017 augusztusában baltával támadt egy nőismerősére és életveszélyes sérüléseket okozott - tájékoztatta a táblabíróság szóvivője az MTI-t.

Ferenczy Tamás közölte: a férfit különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt ítélték el, két évvel súlyosítva az első fokon eljáró Tatabányai Törvényszék korábbi döntését.

A vádirat szerint a férfi egy internetes társkereső oldalon ismerkedett meg a nővel, majd többször is találkoztak. A vádlott beleszeretett a nőbe, aki azonban közölte vele, hogy nem akar a vele komoly kapcsolatot, csak barátként tekint rá.

Egy ideig nem találkoztak, majd megbeszélték, hogy a nő meglátogatja a vádlottat Környén. 2017. augusztus 6-án egész este beszélgettek, majd hajnalban aludni tértek. A férfi nem tudta elfogadni az elutasítást, ezért megvárta, hogy a nő elaludjon, majd egy baltával legalább hétszer fejbe vágta. Azt hitte, hogy a sértett meghalt. A napot biciklizéssel töltötte, este hat óra körül adta fel magát a rendőrségen.

A járőrök egy órával később érkeztek a bűncselekmény helyszínére, majd értesítették a mentőket, mert a nő még élt.

Az ítélőtábla megállapította, hogy a férfi cselekménye rendkívül brutális volt, a nő maradandó fogyatékosságát, súlyos egészségromlását okozta. Álláspontjuk szerint az elsőfokú bíróság enyhe ítéletet hozott, amikor a büntetési tétel alsó értékéhez közelítve szabta ki a vádlottal szemben a büntetést.


MTI