BALESET: A gyerekszobában kötött ki az autó, kis híján tragédia történt!

A szobában nem sokkal korábban nagyszülők játszottak az unokájukkal.

BALESET: A gyerekszobában kötött ki az autó, kis híján tragédia történt!
Fotó: Noviny.sk

Súlyos közúti baleset történt a hétvégén a sninai járásbeli Kalná Roztoka községben. Egy személykocsi lerepült az útról, majd egy családi ház falát áttörve az elejével az egyik szobában kötött ki.

Az autót egy mozgássérült személy vezette, és a jármű úgy volt átalakítva, hogy csak a kezét kelljen használnia. A Joj TV-nek beszélt arról, hogy félre kellett rántania a kormányt, amikor elékerült egy motoros. Miután áttörte a falat, a törmelék szanaszét repült a szobában, az ott lakók pedig elárulták, hogy nem sokkal korábban még abban a szobában játszottak az unokájukkal.

Szemtanúk elmondása szerint a fiatal motoros nem hajtott el, hanem azonnal odament a falat áttört autóhoz, majd segített a sofőrnek. Ezt megerősítette a sofőr is, aki elmondta, hogy szerencsére csak a fejét verte be, a balesetet okozó illető viszont segített neki kiemelnie a kerekesszéket. Hozzátette, először azt kérte tőle, hogy mondja azt, egy őz futott ki elé, hogy ne legyen belőle baj.

A rendőrség is vizsgálja az ügyet, 20 ezer euróban állapították meg a kárt az előzetes becslés szerint.

(Noviny.sk)