Babišnak odasóz Brüsszel, a saját frakciója is cserbenhagyta a cseh mágnást

2020. június 20. - 19:47 | Külföld

Andrej Babiš cseh miniszterelnök szombaton visszautasította az Európai Parlament (EP) előző napi állásfoglalását, miszerint összeférhetetlenség lenne politikai és vállalkozói tevékenysége között.

 

Babišnak odasóz Brüsszel, a saját frakciója is cserbenhagyta a cseh mágnást
Facebook

A kormányfő úgy véli, az őt bíráló EP-határozat mögött a testület egyes cseh képviselőit kell keresni, akik arra törekednek, hogy Brüsszelben lejárassák Csehországot. Babiš szerint a "Cseh Köztársaság miniszterelnöke elleni, uniós pénzeszközök hűtlen kezelése és lehetséges összeférhetetlenségek miatt indított büntetőeljárás újbóli megnyitása" című határozat célja, hogy befolyásolja a könyvvizsgálói folyamatok eredményét az Európai Unióban.

Az állásfoglalást pénteken késő este fogadta el az Európai Parlament. A szavazatát leadó 664 képviselő közül 510 támogatta a határozatot, 53-an ellene szavaztak és 101-en pedig tartózkodott.

Az EP honlapján megjelent beszámoló szerint a parlament sajnálatát fejezte ki, hogy a cseh kormányfő aktív szerepet vállal az uniós költségvetés végrehajtásában azzal egyidejűleg, hogy a hírek szerint az Agrofert vállalat irányításában is részt vesz. Az Agrofert az egyik legtöbb uniós forrásban részesülő vállalat Csehországban. A cseh miniszterelnök feltételezett összeférhetetlenségét jelenleg hivatalos uniós vizsgálat térképezi fel. A képviselők ragaszkodnak ahhoz, hogy akiről bebizonyosodik, hogy üzleti érdekei összeférhetetlenek a kormányzat legmagasabb szintjén betöltött pozíciójával, annak meg kell szüntetnie az összeférhetetlenséget.

A 21 cseh EP-képviselő közül 12-en támogatták a dokumentumot, heten ellene voltak, ketten pedig tartózkodtak. A határozatot a cseh ellenzéki pártok képviselői támogatták, míg a Babiš által vezetett ANO hat képviselője közül öten ellene voltak, egy pedig tartózkodott. Ellene szavazott az ellenzéki Közvetlen Demokrácia (SPD) két európai képviselője is. A kormányt kívülről támogató kommunisták EP-képviselője tartózkodott.

"Nem nagyon akarom kommentálni a határozatot. Mindenki tudja, hogy cseh európai képviselők állnak mögötte, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy Brüsszelben megkárosítsák Csehországot" - áll Babiš nyilatkozatában. "Állandóan ugyanarról van szó. Politikai harcról, amelyet néhány cseh politikus és párt Csehországból átvitt az Európai Parlamentbe" - vélte Babiš.

A cseh kormányfő szerint az Európai Parlament olyan ügyben foglalt állást, amelyet konkrétan nem ismer, és bizonyítékok nélkül igyekszik befolyásolni egy büntetőeljárást. "Szerintem ezt a cseh igazságszolgáltatási rendszerre kifejtett politikai és médianyomás, illetve a cseh belügyekbe való beavatkozás bizonyítékának lehet tekinteni" - szögezte le Babiš.

Érdekesség, hogy a Babiš pártjának, az ANO 2011-nek az EP-s frakciója, a Renew Europe, szinte egy emberként megszavazta a határozatot. A 98 tagot számláló liberális, Európa-párti képviselőcsoportból egyedül 5 ANO-s és 6 másik honatya szavazott a dokumentum ellen.

MTI/para