Babát vár a nő, akinek meghalt a kislánya, miután a forró kocsiban hagyta

2018. június 12. - 12:43 | Régió

A két és fél éves Sabinka életét már nem tudták megmenteni az orvosok. Korábban rosszul közölték, most azt is javítjuk, hogy a kislány teste 40,6 fokig hevült a forróságban. 

Babát vár a nő, akinek meghalt a kislánya, miután a forró kocsiban hagyta
Rendőrségi felvétel

A námestovói járásbeli Rabča községből származó 30 éves anyuka a Nový Čas információi szerint a terhesség előrehaladott állapotában van. Éppen az orvosához tartott, amikor a tragédia megtörtént.

Mindenki értetlenül áll azelőtt, hogy a kicsit miért hagyta a nő a kocsiban a trstenái kórház előtt. Az autó egy piros BMW volt, amit a kórház mellett parkolt le, garázsok közelében.

A kinti hőmérséklet ekkor megközelítette a harmincat, az autóban pedig rövid időn belül rettentő forróság lehetett. A Nový Čas egy régebbi infografikán bemutatta, hogy ha kint 33 fok van, akkor az autóban 10 perc után már 47, 30 perc után 54 és egy óra elteltével 59 fok.

Az autón ráadásul hátul, ahol a gyerek ült, sötétített üvegek voltak, így még a járókelőknek sem volt esélyük észrevenni a gyereket.

Amikor a nő visszatért az autójához, a kislány már nem lélegzett. Azonnal rohant vele a kórháznál állomásozó mentőkhöz, akik megpróbálták újraéleszteni, de már nem sikerült. Az anya ellen büntetőeljárás indult.

Alena Krčová mentőszolgálati szóvivő szerint a gyerekeket egy percre sem szabadna egyedül hagyni a kocsiban, mivel a testük ötször gyorsabban hevül fel, mint egy emberé.

Ilyenkor pedig először izzadni kezd a test, majd gyorsul a légzés és a szív is elkezd hevesebben verni. A szív megpróbálja vérrel ellátni a létfontosságú szerveket, a végtagok vérellátása megnövekszik, ugyanakkor az agy egyre kevesebb oxigénhez jut. A szervezet ezután összeomlik, leáll a szervezet kardiovaszkuláris rendszere, leáll az agy, és beáll a halál.

Tegnap is emlékeztettünk az ehhez mérhető szörnyű tragédiára, amely három évvel ezelőtt történt Nyitrán. Az 58 éves apuka, Jozef Kurák a bölcsődébe indult a kislányával, a kétéves Kristínkával, ám megfeledkezett róla, és ahelyett a munkahelyére ment be. Mikor kiszállt, állítólag telefonon hívták, és egyenesen bement, ahelyett hogy észrevette volna a kislányt a hátsó ülésen. Csak órákkal később eszmélt, amikor felesége felhívta, mert nem találta a kicsit a bölcsődében. Kristínkát már nem lehetett megmenteni. Az apát a bíróság két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, amely ellen fellebbezett, ám a jogerős ítéletet már nem élte meg. 2016 decemberében színrohamban elhunyt.

(Nový Čas/parameter)