"Azt akarta, hogy nyom nélkül tűnjön el a nő" – vallotta Černák Ruskóról

2019. május 23. - 11:38 | Belföld

Mikuláš Černák a Pozsonyi II. Járásbíróságon beismerő vallomást tett Sylvia Volzová meggyilkolásának előkészítésében való részvételéről.

"Azt akarta, hogy nyom nélkül tűnjön el a nő" – vallotta Černák Ruskóról
Mikuláš Černák (Fotó: TASR)
Kapcsolódó cikk:
Ez a nap is eljött: elkezdődött a gyilkossági kísérlettel vádolt exminiszter pere

Ez azt eredményezi, hogy a bizonyítási eljárást az ő esetében nem kell lefolytatni. Az ügy másik három vádlottja Miloš Kaštan, Černák bűntársa, valamint Pavol Rusko és Róbert Lališ.

Mint azt korábban írtuk, szigorú biztonsági intézkedések mellett csütörtökön elkezdődött Pavol Rusko pere az egyik fővárosi büntetés-végrehajtási intézetben. Ruskót üzlettársa, Sylvia Volzová meggyilkolásának előkészítésével gyanúsítják. Szerinte azonban a személye ellen irányuló, szervezett lejáratásról van szó, amely egy többszörösen elítélt gyilkos és a maffia egy elítélt tagjának hamis tanúvallomásaira épül.

Mikuláš Černák két évvel ezelőtt tett vallomása vezetett oda, hogy a rendőrség vizsgálni kezdte az ügyet. Állítólag 20-40 millió koronát (azaz mintegy 600 ezer és 1,3 millió eurót) szánt Rusko a kollégája likvidálására. A gyilkosság előkészítésében a gyanú szerint részt vett, Róbert 'Kýbel' Lališ, a Sýkora-klán vezére, és a besztercebányai alvilág többszörös gyilkosságért jogerősen elítélt főnökének jobbkeze, Miloš Kaštan.

"Bűnös vagyok" - szögezte le mindjárt a tárgyalás elején Mikuláš Černák. Hozzátette, társától, Miloš Kaštantól 1997 tájékán értesült arról, hogy Rusko találkozni szeretne vele. Állítása szerint akkor hallotta először Sylvia Volzová nevét, akivel a Markíza akkori társtulajdonosának valami problémája volt, és azt szerette volna, hogy "Černákék a saját módszerükkel oldják meg."

Az egykor rettegett maffiózó vallomása szerint Rusko azt akarta, "nyom nélkül tűnjün el a nő", a jutalom magasságának tudatában pedig ebbe belementek. Rusko ugyanis állítólag 20 és 40 millió korona (700 ezer és 1,3 millió euró) közti összeget kínált. Ezután Róbert Lališsal kellett egyeztetnie a nő megfigyeléséről és likvidálásáról, Pozsony ugyanis a Sýkora-klán hatáskörébe tartozott.

A kérdésre, hogy miért nem beszélt korábban erről a bűntényről, Černák azt válaszolta, hogy nem akart politikai ügyekbe keveredni. Állítása szerinr 2017 nyarán látogatta őt meg a Gorilla-nyomozócsoport, és arról érdeklődtek, milyen szálak fűzték a szervezett bűnözést a 90-es években a politikához. Ekkor említette ezt a szálat is, ám nem akart róla vallomást tenni, csak később, miután átgondolta. Mint fogalmazott, Pavol Ruskóval amúgy semmi baja. Magát viszont szégyelli a korábbi tetteiért.

A kerületi ügyész megjegyezte, hogy a bűntényt végül azért nem tudták végrehajtani, mert Černákot letartóztatták, emiatt vádolják őket gyilkosság előkészítésével.

Volzovát a bíróságon Roman Kvasnica ügyvéd képviselte, aki 6500 eurós pénzbeli kártérítést követelt, amiből 5 ezret tett ki az erkölcsi sérelem, míg 1500-at a perköltség. A bíróság ebből az erkölcsi sérelmet ismerte el, ugyanakkor polgári peres eljárást javasolt ez ügyben.

Pavol Rusko ellen tavaly év végén emeltek vádat, de az ügyben szabadlábon védekezhet, hiába kérte Michal Šúrek ügyész két alkalommal is az előzetes letartóztatásba helyezését.

Szlovákiában ez az első olyan eset, amikor egy volt közjogi méltóságot gyilkosság előkészítésével vádolnak.

(TASR/parameter)