Az utcán csaptak le a zsaruk a fiatal zálogházi rablóra!

camera

1

Az utcán csaptak le a zsaruk a fiatal zálogházi rablóra!

Rendőrségi felvétel 

Megosztás

A hét elején egy pozsony-ligetfalui zálogházban járt egy fegyveres rabló. Mostanra már az őrizetben csücsül.

A Fedinová utcában lévő zálogházba egy füstbombával a kezében ment be. A fején bukósisakot viselt, széttört egy vitrint, ahonnan 77 darab gyűrűt vitt magával, összesen 17 ezer euró értékben. A helyszínről egy motorral lépett le.

A Pozsonyi Kerületi rendőrség vasárnap arról tájékoztatott, hogy az azóta eltelt napok során folytatott nyomozás elvezette a rendőröket a motorhoz, amit pénteken foglaltak le. Innentől fogva már nem tartott sokáig azonosítani a bűncselekmény gyanúsítottját.

A 32 éves pozsonyi Miroslav K.-t végül a ligetfalui vasútállomás közelében fogták el. Őrizetbe vételekor 13 aranygyűrűt találtak nála, nagy valószínűséggel a rablásból származtak. A férfit azóta hivatalosan is meggyanúsították a rablás elkövetésével, majd javaslatot tettek a vizsgálati fogságba helyezésére.

Amennyiben beigazolódik a bűnössége, a bíróság héttől tizenkét évig terjedő börtönre ítélheti.

(parameter/FB)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program