Az Európai Unió és az Európa Tanács közös közleményben ítélte el a halálbüntetés alkalmazását

2021. október 9. - 08:59 | Külföld

Az Európai Unió és az Európa Tanács minden esetben elítéli a halálbüntetést, amely ellentétes az élethez való joggal, ezért eltörlése elengedhetetlen az emberi méltóság tiszteletben tartása érdekében - hangsúlyozta az Európai Unió (EU) külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és az Európa Tanács (ET) főtitkára pénteken.

Az Európai Unió és az Európa Tanács közös közleményben ítélte el a halálbüntetés alkalmazását
-illusztráció- (Fotó: AP)

Josep Borrell és Marija Pejcinovic Buric a halálbüntetés elleni, október 9-én esedékes európai, illetve világnap alkalmából kiadott közös nyilatkozatban hangsúlyozta, hogy az idei évfordulót a nőknek szentelik, ugyanis a nemi alapú megkülönböztetés továbbra is hatással van az igazságszolgáltatási rendszer minden szintjén.

Közölték: egyes országokban a nőket nagyon arányban ítélik halálra, mint a férfiakat a szexualitáshoz, illetve az erkölcshöz kapcsolódó bűncselekményekért, például a házasságtörésért. Ezen kívül a büntetőeljárások során ritkán veszik figyelembe a nemi alapú erőszakkal és visszaéléssel kapcsolatos enyhítő körülményeket.

Üdvözölték, hogy tovább csökkent azon országok száma, amelyek még alkalmaznak halálbüntetést. Tavaly 176 országban nem történt kivégzés, ami az ENSZ tagállamainak 91 százalékát teszi ki - írták.

A politikusok végezetül hangsúlyozták, hogy támogatják a halálbüntetéssel és annak a családokra és a társadalomra gyakorolt negatív hatásaival kapcsolatos nyilvános vitát, és folyatják a párbeszédet azon országokkal, amelyek még nem törölték el a halálbüntetés intézményét.

(MTI)