Kedden hagyományos ebéden látta vendégül Zuzana Čaputová a volt államfőket, Rudolf Schustert, Ivan Gašparovičot és Andrej Kiskát. Čaputová reméli, hogy az új államfő megőrzi ezt a hagyományt.
„Nagyon örülök, hogy sikerült találkoznunk, folytatva ezzel a Kiska elnök által megteremtett hagyományt. Ez minden évben egy kellemes esemény” – mondta a sajtónak Čaputová. Hozzátette, hogy az ünnepi ebéd után mindig alkalom nyílik nemcsak az aktuális helyzet megvitatására, az előző elnökök felidézik az emlékeiket is.
A találkozó az államfő elmondása szerint kellemes és oldott hangulatban zajlott. „Az teljesen természetes, hogy egyes kérdésekben esetleg eltér a véleményünk. Egy biztos, ebben a felállásban ma találkoztunk így négyen utoljára” – mondta az államfő.
Čaputová elárulta, hogy Rudolf Schusternek támadt egy kedves ötlete: mind a négyen aláírták az ünnepi étlapot és eltették emlékbe.
A menüt helyi, szezonális alapanyagokból állították össze, sajtokból, répalevesből, pulykahúsból, körtés desszertből állt. „A szokottnál ünnepélyesebb az ebéd, de az ízek hagyományosak” – jegyezte meg Martin Strižinec elnöki szóvivő.
(TASR)