Autó hajtott egy karneváli felvonulásba Belgiumban, többen meghaltak és megsérültek

Karneválozó tömegbe hajtott egy autó vasárnap reggel a dél-belgiumi Louviere városában, hatan meghaltak, több mint harmincan megsebesültek - jelentette be a város polgármestere, Jacques Gobert.

A Deutsche Welle német műsorszolgáltató arról számolt be, hogy a halottak között gyerek is van, 12 sebesült állapota pedig súlyos. Egyelőre nem tudni, szándékos gázolás történt-e. A Le Soir című belga napilap azt írja, hogy az autó, amelyben két fiatal férfi ült, nagy sebességgel hajtott a tömegbe. A sofőr megpróbált elmenekülni, de a rendőrség rövid időn belül elfogta. A város polgármestere úgy nyilatkozott, hogy vészhelyzeti tervet hoztak létre, az érinett családok rendelkezésére bocsátották a városi sportcsarnokot, és az áldozatsegítő szolgálatot is aktiválták. A tett helyszínére a közeli Mons település nyomozati hatóságai már megérkeztek, az ügyészség a nap folyamán nyilatkozik a történtekről.

A tragédia körülményeit illetően a belga sajtóban az a hír terjed, hogy a gépkocsit a rendőrség üldözte. Jaques Gobert polgármester ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy ezt egyelőre nem lehet pontosan tudni, a nyomozás folyamán derülnek csak ki részletek. A karnevál a történtek ellenére folytatódik - írta a Le Soir.


MTI