Arrongánsan viselkedtek a NAKA illetékesei az egyik pozsonyi bíróságon, panaszt nyújtottak be

2022. május 4. - 12:59 | Régió

A pozsonyi III-as számú járási bíróság elnöke, Roman Fitt hivatalos panaszt küldött a Bírói Tanácsnak a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) illetékeseinek eljárása miatt.

A Denník N a Topky-ra hivatkozva azt írja, a NAKA rendőrei a napokban jártak az említett bíróságon, hogy elvigyék a Ľudovít Makó és Boris Beňa ügyével kapcsolatos ügyiratot. Iveta Halvoňová bírónő azonban nem volt hajlandó átadni a dokumentumot.

A Hospodárske Noviny azt írja, a szemtanúk arról számoltak be, hogy a nyomozók arrogánsan és erőszakosan viselkedtek. Felmerült annak a lehetősége is, hogy fenyegetés történt a bírósági titkárnővel szemben. Roman Fitt a panaszban a rendőrség jogellenes cselekedeteiről beszél.

Arról a nyomozásról van szó, amelynek során Makót és Beňát hamis tanúzással gyanúsították meg, és az ügyész kérte letartóztatásukat. Ezt azonban a bíróságok elutasították, arra hivatkozva, hogy az eljárás nem megalapozott.


(DenníkN/HN)

Címkék: NAKA, panasz, bíróság