Aranysávos ógyallai gyerkőcök

2017. június 7. - 18:57 | Kultúra

Három évvel ezelőtt  nagy fába vágta fejszéjét  Bencsics Varga Mária, az ógyallai speciális iskola pedagógusa. A kollégákkal való megbeszélés után elhatározta, hogy bábcsoportot alakít az iskola diákjainak közreműködésével.

Aranysávos ógyallai gyerkőcök
Fotók: Az iskola

Szeptember közepén a lelkes tanulók részvételével megalakult a Fittyfiritty bábcsoport. Működésük első évében a Tavaszi álom címet viselő rövid produkció született meg, amivel beneveztek a Duna Menti Tavasz Gyermek Bábosok és Színjátszók Országos Fesztiváljára. A járási válogató zsűrije méltónak találta a produkciót az országos szereplésre, ahol bronzsávosok lettek a gyerekek. Következő évben a Cipódal került bemutatásra, ami egy kitűnő zenei aláfestésű árnyjáték volt, s ismételten bronzsávos minősítést szerzett a csapat.

Ebben a tanévben a tanító néni úgy döntött, hogy a gyerekek kezébe már igazi bábot ad, s kiviszi őket a paraván elé. A választás Mészöly Miklós: Elment a tyúk vándorolni című helyenként abszurd humorú meséjére esett. A darab kiválasztása után több heti munka következett. Első lépésként megbeszélték a mese történetét, majd mindenki elképzelte a szereplőket, lerajzolta a figurákat, a hátteret, s ezeket a terveket figyelembe véve elkészültek a kasírozott bábok. Az ügyes kezek alatt megszületett a hosszú nyakú, tarka kakas, a három színes tyúk, de elkészültek az előre megálmodott díszletek is. A rozoga tyúkól az ülővel, a paraván, a vándorutat jelképező elem pár hét alatt valósággá vált.

A próbák fokozatosan zajlottak, minden héten rendszeresen összejött a vidám társaság. Kis lépésekkel haladtak előre, mindig csak egy- egy jelenent megtanulva, s fokozatosan összedolgozva az előzőekkel Ahogy teltek a hetek egyre mozgékonyabbak lettek a figurák, a hangjukat is hallatták, bejárták az egész díszletet. A próbák során egyre hangosabban szállt a levegőben a kukkurikúúú és a kot-kot-kot-kodács, mindennapra egy tojás. Január végére összeállt a produkció: Elment a tyúk.....

Május elején Komáromban a bábcsoport ismét megmérette magát a Duna Menti Tavasz járási válogatóján, ahol a zsűri dicséretét kiérdemelve továbbjutottak az országos döntőre. A gyerekek által éltre keltett figurák hangosan, érthetően szólaltak meg a színpadon, s bábok mozgása is olyan jól sikerült, hogy elhittük: igaziak a tyúkok és a kakas.

Az országos döntőre hagyományosan Dunaszerdahelyen került sor. A csoport az első napon lépett a nézők és a zsűri elé. Egészséges izgalommal vonultak fel a színpadra, ahol a triangulum megcsendülése után már csak az előadásra figyeltek. A makacs, tojni nem akaró, vándorló és kalandokba keveredő tyúk meséje nagy sikert aratottt mind a nézők, mind a zsűri körében. Nagy nevetés kísérte a kopaszon hazarepülő tyúk útját, aki a kalandok után belátta: Nem megy többet vándorolni, otthon marad inkább tojni. A darab végén felhangzó dalocskát mindenki végig tapsolta. A produkció után a szereplők kifáradva, de elégedetten vonultak le a színpadról, arcukon ragyogott a mosoly. Ők a maguk részéről a szívüket tették a színpadra, s a lelkük szólalt meg a szereplőkön keresztül.

Az eredményhirdetésre péntekig várni kellett, addig bizony nagy volt a türelmetlenség. Szinte óránként kérdezgették a pedagógusokat: Van már eredmény? Mikor lesz eredmény? Végül aztán kiderült: aranysávos lett a produkció. Abban a pillanatban hatalmas üvöltésben tört ki a csoport minden tagja, örömükben egymást és a tanító néniket ölelgették a gyerekek. A három évig tartó kemény munka során sokat fejlődtek a gyerekek, s befektetett energia meghozta eredményét. Megmutatkozott, hogy a speciális iskola tanulói is képesek maradandót alkotni, bár több türelmet, több gyakorlást igényel a felkészítés.

Az elért szép eredményhez gratulálunk és kívánunk Bencsics Varga Mária tanító néninek valamint a Fittyfiritty bábcsoportnak még sok szép sikeres szereplést.

Bathó Sylvia, pedagógus