Andrej Kiska meglátogatta az árvizek által sújtott tátrai községeket

2018. augusztus 2. - 15:55 | Belföld

Andrek Kiska államfő csütörtökön meglátogatta azokat a tátrai községeket, melyeket két hete áradás sújtott. A Jávor-völgyön (Javorová dolnia) kívül, ahol még most is dolgoznak a károk eltakarításán, ellátogatott a Hohenlohe-vadászkastélyba is Javorinában (Tatranská Javorina), amely az árvizet követően áram és víz nélkül maradt, illetve találkozott Zár (Ždiar) község vezetésével, valamint a szállodatulajdonosokkal is.

Andrej Kiska meglátogatta az árvizek által sújtott tátrai községeket
Fotó: TASR/František Iván

„Tárgyalunk arról is, hogy mi lehetett az ok, de főleg arról, hogyan lehet megelőzni és felkészülni. Mindannyian tapasztalhatjuk, hogy változik a kor, lényegesen melegebb az idő, a zivatarok pedig rendkívül hevesek. Azt gondolom, hogy ugyanúgy, ahogy Szlovákiában fel tudunk készülni a hóra, felkészítjük az autóinkat és nyomon követjük a helyzet alakulását, pontosan ugyanígy fel kell készülnünk az ilyen előre nem megjósolható helyzetekre is” – mondta Kiska.

A másik kérdés, amit megvitattak, Kiska elmondása szerint a védett övezetek és a szúprobléma volt. „Nem folyhat itt fakitermelés, nem szállíthatók el a beteg fák, nem avatkozhatunk be a természet rendjébe, ezt értjük, hiszen védett területről van szó. A másik oldalon a fák eltűnése, illetve gyengülése olyan feltételeket teremt, amelyek az efféle katasztrófákhoz vezetnek, ha jön az árvíz” – jelentette ki az államfő, aki szerint folytatni kell a nagyon régóta húzódó társadalmi vitát arról, hogy mit kell tennünk, hogyan találhatunk kompromisszumot.

Pavol Bekeš, a zári polgármester elmondta: bár az árvíz következtében a községben megszűnt az áram- és vízellátás, nem került sor a turisták tömeges távozására. A polgármester információ szerint a vízellátás a holnapi nap folyamán helyreállhat. A hasonló helyzetek megelőzésével kapcsolatban elmondta: növelni tervezik a víztározók kapacitását, ezeket válság esetén töltenék meg.

Slavomír Kravčák, a poprádi (Poprad) járási hivatal elnöke hozzátette: eddig ötször ült össze a válságstáb, és továbbra is dolgoznak a vízvezeték helyreállításán. Megerősítette, hogy az átmeneti vízellátás holnap indulhat meg újra.

Miroslav Michaľák, Javorina képviselője szerint tíz éve is előfordult egy hasonló helyzet. Úgy véli, az állami erdők képviselői és a természetvédők azóta sem tudtak megegyezni abban, hogy ki lehet-e vágni a kiszáradt fákat, és vissza lehet-e állítani a folyómedreket. Állítása szerint tíz évvel ezelőtt már megbontották a folyómedret, és elmulasztották a megelőzést, részben ez okozhatta a mostani árvizeket.

TASR