Ami Bősnél bevált, az jó lesz Párkánynál is

2017. október 2. - 17:33 | Régió

Már péntek óta dolgoznak a vízügyi szakemberek a Garam folyón átívelő párkányi vasúti híd tövében, hogy megerősítsék az árvízvédelmi töltést. 

Ami Bősnél bevált, az jó lesz Párkánynál is
A szerző felvételei

Ez négy éve, amikor a Duna vízszintje a folyó teljes szakaszán történelmi rekorddal tetőzött, nem tudta megakadályozni a bajt. 2013-ban szerencsére csupán pár napig állt magasan a szint, de így is sok helyen történt szivárgás. Az ilyen helyzeteket elkerülendő látott neki a környezetvédelmi tárca az érintett gát megszilárdításához.

Sólymos László is kilátogatott a határvárosba, hogy a helyszínen győződjön meg a munkálatok előrehaladásáról. A környezetvédelmi miniszter elmondta, a beruházás összköltsége 500 ezer euró, amit a Vízgazdálkodási Vállalat a saját forrásaiból fedez.

A szakemberek a vasúti hídtól, azaz a Garam folyó torkolata előtti résztől egészen a város felé eső gátőrházig tartó 1,6 km-es szakaszon erősítenék meg a gátat egy olyan műszaki megoldással, mint amilyet korábban Bősnél is használtak: egy 2 mm vastag szigetelő fóliát fektetnek le vagy fél méterre a töltés peremétől. Így az ellenáll a fagyoknak, ugyanakkor a százéves árvízszint felett helyezkedik el.

Eredetileg egy műszakilag sokkal bonyolultabb megoldásban, egy 15-20 méter magas felszín alatti szigetelőfal felhúzásában gondolkoztak, ami 5 millió eurót emésztett volna fel. Ez a verzió sokkal időigényesebbnek is ígérkezett, hiszen a forrásokat részben az uniós alapok biztosították volna.

A költségkímélőbb, gyorsabb, fóliás változat első lépésben megköveteli, hogy a gát felső rétegét eltávolítsák. Ennek már látható nyoma van, hiszen a speciális munkagépek, az úgynevezett lépegető markológépek már javában rendezik a terepet.

A gátat megerősítő munkálatok előreláthatólag az év végére befejeződnek. Ezt követheti tavasszal a beruházás második szakasza: a most stabilizálandó töltés nyomvonalán aszfaltozott utat építenének a vasúti hídtól egészen a gátőrházig.

(sárp)