Agyonlőtte fiát a 92 éves nő, mert idősotthonba akarta adni

2018. július 4. - 17:45 | Külföld

Lelőtte fiát egy 92 éves amerikai nő, mert nem akarta, hogy idős otthonba küldje őt - közölte az arizonai Maricopa megye rendőrsége. 

Agyonlőtte fiát a 92 éves nő, mert idősotthonba akarta adni

A Fountain Hillsben élő asszony hétfőn két pisztollyal köpenyének zsebében ment 72 éves fia hálószobájába, ahol kérdőre vonta őt, amiért idős otthonba akarja küldeni. A vita hevében elővette az egyik fegyvert és több lövést leadva megölte fiát.

A kihallgatásán az idős nő elmondta, hogy tette előtt napokon át gondolkodott fia azon tervén, hogy idősotthonba adja.

Fia lelövése után a nő a pisztollyal célba vette a férfi fiatalabb élettársát, ám annak sikerült kicsavarnia a fegyvert a kezéből és a szoba sarkába hajítani. Ekkor az idős asszony elővette a másik pisztolyt, amelyet a fiatalabb nő szintén kiütött a kezéből, majd sikerült elmenekülnie és hívni a rendőrséget.

Az idős nő ellen előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölés és súlyos testi sértés miatt emeltek vádat.

(MTI)

Címkék: gyilkos