9 éves kislányt erőszakolhatott meg egy középkorú férfi!

2018. március 8. - 21:58 | Régió

Súlyos bűncselekményt vizsgál a rendőrség Kelet-Szlovákiában.

A Joj TV számolt be róla, hogy egy 45 éves férfi saját lakása ajtajai mögött erőszakolhatott meg egy kilencéves kislányt. A pontos helyszínt nem árulták el az azonosíthatóság kizárása okán.

Az információjuk szerint a férfival egy darabig együtt élt egy nő, az ő kislányáról van szó. A szomszédok szerint a rendőrök több alkalommal is jártak náluk, mígnem nemi erőszak alapos gyanújával elvitték.

Jana Migaľová, az eperjesi kerületi rendőrség szóvivője megerősítette, hogy letartóztatták a férfit, nemi erőszakkal gyanúsítják.

A rendőrség javaslatára a bíróság vizsgálati fogságba helyezte a férfit, mindhárom lehetséges indokból, tehát mert fennáll a veszélye, hogy megszökne, tanúkat befolyásolna vagy épp további bűncselekményeket követne el.

A rendőrség egyéb részleteket nem árult el az ügy érzékenységére hivatkozva, azt viszont tudni, hogy a férfit 15 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik, ha bebizonyosodik a bűnössége, mivel az áldozat kisgyermek.

(Joj TV)

Címkék: nemi erőszak