82 ezer euróval ejthettek át egy fiatalt egy pozsonyi sztriptízbár táncosnői (VIDEÓ)

2019. június 9. - 12:37 | Régió

A Nový Čas-nak sikerült megszereznie egy belső videót, amely igazolhatja, milyen módszerekkel ejtik át a sztriptíztáncosnők a mit sem sejtő, kissé kapatos látogatókat.

82 ezer euróval ejthettek át egy fiatalt egy pozsonyi sztriptízbár táncosnői (VIDEÓ)
Fotó: Nový Čas

A felvételen éppen az a fiatal látható, akinek ebben a bárban lett oda 82 ezer eurója. Némileg alulöltözött lányok veszik körül, valamiről vitáznak, miközben egy telefon van a középpontban. A lányok egyike ráteszi a srác kezét a telefon kijelzőjére, hogy egy applikáción keresztül az ujjlenyomatával biztosíthassa az applikáció megnyitását, majd amennyiben szóban elárulta a PIN kódját, akkor az átutalást is.

A kamerafelvételen látható időpont megegyezik azzal, amikor a srác számlájáról távozott közel 50 ezer euró. Az este folyamán további 32 ezernek lába kélt.

Az éjszakai bár egy alkalmazottja szerint a lányok, javarészt lengyelek ezen a helyen erre vannak kiképezve.

Michal Szeiff rendőrszóvivő közölte, több feljelentés is érkezett erre a sztriptízbárra, amelyeket megvizsgálnak. Hasonlóképp vizsgálódik a főváros és az óvárosi városrész is A bár ugyanakkor továbbra is nyitva van.

Amennyiben bebizonyosodik, hogy a lányok kicsalták a pénzt, akkor elég nagy bajba kerülhetnek. Fizetőeszköz illetéktelen használatáért 12, ilyen nagy értékű lopásért pedig akár 15 év börtön is kiszabható.

(Nový Čas)