700 holttestet gyűjtöttek össze lakásaikból Ecuador legnagyobb városában, ahol a legrosszabb a járványhelyzet

Az ecuadori rendőrség több mint 700 olyan holttestet gyűjtött össze lakásokból az ország legnagyobb városában, Guayaquilben, ahol a koronavírus-járvány miatt a kórházak és a temetkezési szolgáltatók is túlterheltek - közölte vasárnapi sajtóértekezletén a feladatra kijelölt különleges alakulat parancsnoka.

700 holttestet gyűjtöttek össze lakásaikból Ecuador legnagyobb városában, ahol a legrosszabb a járványhelyzet
Fotó: AP/SITA

A latin-amerikai országban Guayaquilben a legrosszabb a járványhelyzet. A kórházak tele vannak betegekkel, a temetkezési vállalatok pedig nem győzik eltemetni a halottakat.

Már április elején jelentette a média, hogy a tengerparti városban a hatóságok kénytelenek tengeren odaszállított hűtőkonténerekben elhelyezni a holttesteket. A közösségi médiában pedig az utcán hagyott holttestekről jelentek meg lakossági felvételek, a kormány ennek hatására döntött a csoport felállításáról.

A rendőrökből és katonákból álló különleges járványügyi csoport három héttel ezelőtt kezdte meg munkáját.

Az nem derült ki a tájékoztatón, hogy az összegyűjtött holttestek közül hány volt vagy lehetett koronavírusos betegé.

Jorge Wated, a különleges alakulat parancsnoka ugyanakkor azt elmondta, hogy az összegyűjtött holttestek közül mintegy 600 azonosított embert már eltemettek a város két temetőjében.

A legfrissebb hivatalos adatok szerint Ecuadorban 7500 az igazolt fertőzöttek száma, és ebből 333-an haltak meg a betegségben azóta, hogy a vírus február 29-én megjelent az országban. Guayas tartományban jegyezték fel a fertőzések 72 százalékát, ezen belül Guayaquil városban mintegy 4000 a fertőzöttek száma.

(MTI)