28 éves fiatal, aki szörnyethalt Bogyánál

Egy Škoda Superbbel hajtott ki a RegioJet személyvonata elé.

28 éves fiatal, aki szörnyethalt Bogyánál
Rendőrségi (1-2) és olvasói felvételek (Továbbiakért kattints!)

Súlyos baleset történt hétfőn este a Nagymegyer és Nemesócsa közt fekvő Bogyánál. Egy személyautó kihajtott az érkező személyvonat elé a Gellér (Holiare) felé vezető úton a község mellett lévő, STOP táblával ellátott vasúti átjáróban - írtuk hétfőn este.

A személyvonat maga alá gyűrte a Škoda Superbet. A sofőrje beszorult, a tűzoltók próbálták kiszabadítani, de az életét már nem tudták megmenteni. Božena Bruchterová nyitrai kerületi rendőrségi szóvivő közölte, hogy az elhunyt egy 28 éves fiatal férfi a Dunaszerdahelyi járásból. Márió a keresztneve, Balonyról származik.

Azt egyelőre nem tudni, fogyasztott-e alkoholt, de elrendelték a boncolását, hogy megállapítsák. Ennek során kiderülhet az is, ha netán rosszul lett és ezért nem állt meg. Szemtanúk szerint ugyanis megállás nélkül hajtott fel a Stop táblával ellátott vasúti átjáróra.

A vonaton kb. 25-en ültek, szerencsére senkinek nem esett baja. Rutinszerűen ilyenkor megszondázzák a vonat vezetőjét is, de ő nem fogyasztott alkoholt.

A rendőrség halálokozás és közveszélyokozás miatt indított büntetőeljárást, melybe közlekedésügyi szakértőt is bevonnak.

(parameter)