25 évet kapott Gyönyör Teréz, az ipolysági méregkeverő!

2022. november 8. - 14:17 | Régió

Kedden jogerős ítéletet hozott a Legfelsőbb Bíróság az ipolysági sorozatmérgezések ügyében.

25 évet kapott Gyönyör Teréz, az ipolysági méregkeverő!
Fotók: Barak Dávid

Az ügy 70 éves vádlottját, Gyönyör Terézt 25 év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bíróság, a döntés jogerős.

Gyönyör Teréz kedden reggel még orvosi beavatkozáson esett át az ipolysági kórházban. Az eredményekre két órát kellett várnia, ezért hazament, időközben pedig a lakásán megjelentek a rendőrök, akik őrizetbe vették elővezetés célából. Előtte még a rendőrökkel együtt visszament a kórházba, majd Pozsonyba szállították a Legfelsőbb Bíróságra, hogy a jelenlétében megkezdődhessen a tárgyalás.

A vádlott ugyanazokkal védekezett, mint korábban, állította, hogy nem történt semmilyen bűncselekmény, és szerinte a károsultak összeesküdtek ellene. A bíróság 25 évre ítélte, amit a legszigorúbban őrzött büntetés-végrehajtási fokozatú fegyházban kell letöltenie.

A bíróság indoklásában hangsúlyozta, hogy a vádlott érvelése nem volt alátámasztott, mivel nem indokolta logikusan azt, hogy miért esküdtek volna össze ellene a károsultak. A bíróság ugyanakkor nem értett egyet a Speciális Ügyészség javaslatával, miszerint életfogytiglani börtönbüntetést kellene kapnia. Az indoklásban kifejtették, csak olyan személyt lehet életfogytiglanra ítélni, akinek a visszailleszkedésére nincs esély, a Legfelsőbb Bíróság azonban nem tartotta kizártnak az esetleges visszailleszkedését a társadalomba.

Gyönyör Teréz nagy hangsúlyt fektetett a védekezésben arra, hogy az atropin-nyomot, amit az egyik mérgezésnél a károsultak biztosítottak be és bocsátottak a rendőrség rendelkezésére, törvénytelennek tartotta. A bíróság azonban hangsúlyozta, hogy ez nem volt perdöntő bizonyíték, akár enélkül is minden kétséget kizáróan meg lehetett volna állapítani a bűnösségét.

A bíró helyben kiadta parancsot a büntetetés-végrehajtási kar számára, ezért még a tárgyalóteremben megbilincselték Gyönyör Terézt, kivezették a teremből, és egyenesen a számára kijelölt fegyházba szállították.

A jogerős ítéletet harmadszorra sikerült kihirdetni: először az ügyvédnő betegedett le, október végén pedig a vádlott egészségügyi okokra hivatkozva nem jelent meg a tárgyaláson, és nem egyezett bele, hogy a távollétében hozzon ítéletet a bíróság.

Az ipolysági Gyönyör Terézt tavaly szeptemberben 25 év fegyházbüntetésre ítélte a bazini Specializált Büntetőbíróság, miután tíz rendbeli folytatólagosan elkövetett csalás, és öt rendbeli, három sértetten elkövetett különösen súlyos gyilkossági kísérlet vádjában találták bűnösnek.

A nagymamakorú asszony az első fokú verdikt szerint adósságai rendezése helyett egy növényből kinyert szerrel, atropinnal mérgezte meg három ismerősét, akiknek a legtöbb pénzzel – fejenként több tízezer euróval – tartozott.

Az ügy részleteinek négyrészes cikksorozatban jártunk utána: I. rész, II. rész, III. rész, IV. rész.

(parameter)