24 év elteltével találta meg az apa a kisfiát, akit kétéves korában raboltak el

A kínai szülők sosem adták fel: állhatatosan keresték kisfiukat, akit az otthonuk előtt raboltak el. Az akkor 2 éves gyermek ma meglett férfi, tanárember – írja az Index a The New York Times tudósítására hivatkozva.

Az apa, Guo Gangtang évtizedeken át kereste fiát. Közel 24 éven át motorral szelte át Kínát. A motorja hátuljára – lobogó transzparensként – a 2 éves kisfiú fotóit illesztette. Csaknem félmillió kilométert motorozott elszántan egyetlen cél érdekében: hogy megtalálja elrabolt gyermekét.

A keresés a napokban ért véget, miután a rendőrség DNS alapján azonosította Guo fiát, Sinzsent.  A gyermek és a szülők találkozásáról a kínai állami televízió is beszámolt. Könnyező szemekkel kapaszkodtak egymásba egy sajtótájékoztatón Liaocsengben, Guo szülővárosában, az északkeleti Santung tartományban.Guo fia, akit születésekor Sinzsennek hívtak, 1997. szeptember 21-én tűnt el. A kisfiú az otthonuk ajtaja előtt játszott, miközben az édesanyja odabent főzött. Az évek során Guo tíz motorkerékpárt koptatott el. Annyi közlekedési baleset érte, hogy már nem is számolta. Mégis mindig újra útra kelt, hogy megtalálja a fiát.

 

 

Júniusban a santungi bűnüldöző hatóságok arról értesültek, hogy Guo fiának Henan tartományban van egy potenciális hasonmása. A rendőrök azt állítják: „a legújabb összehasonlítási és keresési módszereket” alkalmazták. A vérvizsgálat megerősítette, hogy a 26 éves férfi, aki egyesek szerint tanárként dolgozott, Guo fia.

A hatóságok később azt is közölték, hogy letartóztattak egy Tang vezetéknevű nőt és egy Hu vezetéknevű férfit. A közmédia szerint Tang rabolta el a fiút, majd átadta Hunak, aki továbbadott rajta. A CCTV szerint mindketten beismerő vallomást tettek.

Fia eldöntötte, hogy továbbra is azzal a házaspárral fog élni, akik felnevelték őt, és akik jól bántak vele. Sinzsen hozzátette azonban, hogy gyakran meglátogatja majd a vér szerinti szüleit is.


(viaIndex)