2000 rendőr kéne még Szlovákiának, vagy eleve túl sokan vannak?

2022. augusztus 7. - 12:59 | Belföld

A belügyminisztérium készíti elő a rendőri testület reformját, mellyel attraktívabbá szeretnék tenni a rendőri munkát és javítani a fizetési feltételeken. Szlovákiában ugyanis a belügy szerint mintegy kétezer betöltetlen állás van a rendőrségnél, egy pénzügyminisztériumi intézet szerint viszont a környező országokhoz viszonyítva feleslegesen sokan vannak.

2000 rendőr kéne még Szlovákiának, vagy eleve túl sokan vannak?
Fotó: Rendőrség - Facebook

A rendőrség az utóbbi időben attraktív videókkal próbálja a testülethet csábítani az embereket. Tavaly 3572-en jelentkeztek a rendőrséghez, a kérvények 65%-át viszont elutasították vagy visszavonták - közölte a Joj TV.

A belügy szóvivője, Zuzana Eliášová szerint a kérvények negyedét maga a jelentkező vonja vissza a negatív pszichológiai diagnosztikai teszt után, 12%-uknál pedig a fizikai adottságok nincsenek meg. Ezeknek a feltételeknek az elengedését nem mérlegelik.

Tavaly kb. 300 jelentkezőt vettek fel a bazini rendőri szakközépiskolába. Lukáš Amtmann igazgatóhelyettes azt közölte, hogy a felvett diákoknak hozzávetőlegesen 10%-a hagyja ott időközben az iskolát.

Az 5,5 millió lakosú Szlovákiában jelenleg 20 173 rendőr tagja a testületnek. A szolgálati fizetésük az első fizetési osztályban kezdőként 850 euró. Csehországban, ahol szintén kevés a rendőr, ez az összeg 26 420 cseh korona, ami 1072 euró.

Érdekesség egyébként, hogy a pénzügyminisztérium alá tartozó Értéket a Pénzért Intézet (Útvar hodnoty za peniaze) legutóbbi elemzése szerint Szlovákiában a környező országok viszonylatában nemhogy kevés, de feleslegesen sok rendőr van.

"Amennyiben a környező országokéra csökkentenénk a létszámukat, évente 80 millió eurót spórolhatnánk meg, amit a rendőri fizetések megemelésére vagy más célra lehetne felhasználni" - jegyezte meg a tévé által megkérdezett Patrik Pružinský elemző.

Eközben a bűnözés enyhén csökkenő tendenciát mutat évről évre. Míg 2020-ban még 54 ezer bűncselekményt vettek nyilvántartásba, addig idén az első három hónapban 14 ezret. A bejelentett bűntények felderítésének aránya viszont csupán 54%-os.

(Joj TV)