1950 és 2019 között papok bántalmazták emberek százezreit – köztük csecsemőket - a bentlakásos otthonokban!

Az új-zélandi katolikus bíboros-érsek egyháza nevében bocsánatot kért pénteken a papok által elkövetett szexuális és egyéb fizikai jellegű visszaélések áldozataitól, és kijelentette, hogy az egyháznak több tekintetben meg kell változnia, hogy az ilyen bűncselekmények ne fordulhassanak elő.

1950 és 2019 között papok bántalmazták emberek százezreit – köztük csecsemőket - a bentlakásos otthonokban!
Fotó: TASR

John Dew, aki egyúttal a hazai püspöki konferencia elnöke, abban a bizottságban követte meg hivatalosan az áldozatokat, amelyet Jacinda Ardern miniszterelnök állított fel 2018-ban a bentlakásos otthonban élő gyerekek és kiszolgáltatott felnőttek ellen elkövetett régi és közelmúltbeli  visszaélések kivizsgálására. Később a vizsgálatot az egyházi intézményekre is kiterjesztették.

A bizottság decemberben kiadott egy hozzávetőleges jelentést, amely szerint 1950 és 2019 között emberek százezreit bántalmazták a bentlakásos otthonokban. Az ez idő alatt az otthonokban élt 655 ezer emberből 253 ezret ért bántalmazás, köztük csecsemőket is. A jelentésből az is kiderül, hogy hatszor annyian éltek ezekben az intézményekben, mint amennyire a kormányzat eddig becsülte a számukat.

A dokumentum kiemeli, hogy még nagyobb lenne a szám, ha az elhanyagolásos bántalmazás is kutatható lenne, de ezekről egyáltalán nincsenek adatok. Az új-zélandi egyházi intézményekben a vizsgált időszakban 21 és 42 százalék között volt annak a valószínűsége, hogy a bekerülők bántalmazás áldozatává váltak - állapította meg a bizottság.

mti/para