19 utas életével játszott a felelőtlen sofőr – a síneken rekedt a busz, miközben érkezett a vonat

Kis híján tragédia történt, miután szerdán délelőtt vasúti átjáróban rekedt egy távolsági busz Veľaty és Čerchov községek (Tőketerebesi járás) között.

19 utas életével játszott a felelőtlen sofőr – a síneken rekedt a busz, miközben érkezett a vonat
Fotó: Rendőrség (Facebook)

A rendőrség tájékoztatása szerint a buszt egy 29 éves moldovai férfi vezette, rajta kívül pedig 19 utas tartózkodott a járműben. A rendőrség tájékoztatása szerint a sofőr figyelmen kívül hagyta a piros jelzést a vasúti átjárónál, és folytatta útját. Csakhogy a sorompók lecsukódtak, a busz pedig a síneken rekedt.

Szerencsére a mozdonyvezető még időben észrevette a buszt, és a vészféket működésbe hozva 15 méterre az átjárótól megállította a szerelvényt. Az eset során így szerencsére senki sem sérült meg.

Ezt követően egy másik autó sofőrje felemelte a sorompót, így a busz elhagyhatta az átjárót és folytatta útját Tőketerebes felé. Csakhogy az esetről tudomást szereztek a rendőrök, akik megállították buszt. A sofőr szervezetében nem állapítottak meg alkoholt, csakúgy, mint a mozdonyvezetőében sem.

A buszsofőrt őrizetbe vették és általános veszélyeztetéssel gyanúsították meg, amiért 6 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.


-para-