15 évet kapott a szlovák férfi, aki benzinnel lelocsolta a párját, majd végignézte, ahogy halálra ég

PRÁGA - A cseh Legfelsőbb Bíróság 15 évre ítélte a szlovákiai Miroslav Reisingert, aki még tavalyelőtt felgyújtotta a cseh feleségét.

15 évet kapott a szlovák férfi, aki benzinnel lelocsolta a párját, majd végignézte, ahogy halálra ég
A nyaraló ahol a tragédia történt (Fotó: cseh rendőrség)

A vád szerint a pár 2021. november 28-án egy prágai nyaralóházban tartózkodott, ahol a harmadik házassági évfordulójukat ünnepelték. A férfi lerészegedett, majd veszekedni kezdett a 13 évvel fiatalabb párjával. A vita odáig fajult, hogy a vádlott dühében elővett egy benzines kannát és a gyúlékony anyaggal leöntötte az áldozat fejét és felső testrészét. Végül a férfi a szájában lévő cigarettát hozzávágta a párjához, aki abban a pillanatban lángra kapott. A nő a helyszínen életét vesztette.

Az ügyészség 16,5 évtől 17,5 évig terjedő börtönbüntetést kért a vádlottra, mivel nem talált egyetlen enyhítő körülményt sem.  A bíróság viszont elutasította ezt a felvetést, mondván, a vádlott csehországi tartózkodása alatt egyetlen bűncselekményt sem követett el. Igaz, Szlovákiában már voltak tapasztalatai az igazságszolgáltatással, de a bíróság szerint ezeket nem vehetik figyelembe.

A váddal szemben a védelem azzal próbálkozott, hogy az esetet gyilkosság helyett gondotlanságból elkövetett emberölésre minősítsék át, ugyanis a férfi azt elismerte, hogy a lelocsolás megtörtént, viszont azt állította, hogy a cigarettája csak véletlenül érintkezett az áldozattal. A bíróság végül nem fogadta el ezt a magyarázatot.

A bíróság végül kedden (február 7.) kimondta az ítéletet: Miroslav Reisingert 15 év börtönbüntetésre ítélték, a döntés ellen fellebezni nem lehet.


(Blesk.cz/para)