123 napig voltak összeláncolva a szerelmesek, a kísérlet szomorú véget ért

Lánccal kötötték össze magukat Valentin-napon, hogy így erősítsék meg szerelmüket. 123 napig bírták összeláncolva, ezzel ukrán rekordot döntöttek. De amint levágták róluk a láncot, Vika és Alexander végleg szakítottak.

123 napig voltak összeláncolva a szerelmesek, a kísérlet szomorú véget ért
FotóK: Instagram

Viktoria Pustovitová (29) és Alexander Kudlaj (33) már hosszabb ideje egy párt alkottak. Már az esküvőt tervezték, na persze, itt-ott azért veszekedtek is, és egy rövidebb időre külön is váltak. Aztán újra összejöttek. Szerelmüket egy kísérlettel akarták megerősíteni, ezért engedték, hogy a kezüknél fogva összeláncolják őket.

Nagyon sok nehézséget jelentett ez a számukra. Azóta mindent együtt csináltak, együtt mentek vásárolni, ahogyan például Sándor munkahelyére is – Vikának így le kellett mondania a sajátjáról. A legrosszabb a nyilvános toalettek látogatása volt.

Amikor végül levágták róluk a láncot, Vika ezt kiáltotta:

„Hurrá! Végre szabad vagyok!”

Most mindketten Ukrajna teljesen különböző régióiban akarnak élni.

„A saját önálló életemet akarom”

– tette hozzá Vika. Alexander elmondta, büszkék arra, hogy rekordot döntöttek, de olyan közel voltak egymáshoz minden magánszféra nélkül, hogy ez tönkretette a kapcsolatukat.

(čas.sk)