120 napig zárva voltak, hogyan tovább? – bolttulajdonosokat kérdeztünk a Dunaszerdahelyi és Komáromi járásból

2021. április 18. - 07:14 | Régió

Április 19-én bekövetkezik a kisvállalkozók egy rétege és bizonyos szolgáltatások üzemeltetői számára a régóta várt pillanat, mivel különféle megszorítások és járványügyi intézkedések betartása mellett végre kinyithatnak. Vállalkozókat szólítottunk meg a Dunaszerdahelyi és a Komáromi járásból, hogy árulják el, hogyan vészelték át az elmúlt hónapokat és hogyan készülnek a nyitásra.

120 napig zárva voltak, hogyan tovább? – bolttulajdonosokat kérdeztünk a Dunaszerdahelyi és Komáromi járásból
Illusztráció - Cséfalvay Á. András

Nehéz időszak van a dunaszerdahelyi Itsipitsi gyermekkönyvesbolt és foglalkoztató mögött. „Januárban egyáltalán nem működtünk, februárban kezdtem az árukiadást, és próbáltam a kínálat nagy részét a Facebookon elérhetővé tenni és reklámozni. Amikor érdeklődtek valamiről, akkor próbáltam személyre szabottan segíteni, és ez a mai napig így megy” – árulta el az Itsipitsi alapítója és vezetője, Péterfi Gabriella.

Bevétele a negyedére, esetenként ennél is alacsonyabbra csökkent, de a túlélésre koncentrált.

A legnagyobb gondot számra a mérlegelés okozta, hogy ha volt is bevétele, akkor azzal mihez kezdjen: a családjára fordítsa vagy az üzletbe forgassa vissza.

„Próbáltam ez idő alatt is a legújabb könyveket beszerezni. Gondolkodtam azon, hogy fel kell készülni a webshopra. Elérkezett az ideje, mert a kiesés hatalmas, a bolti jelenlétet viszont nem lehet pótolni.

A bolt mellett működő Varázsműhely gyermekfoglalkoztató helyzete egyelőre bizonytalan. „A foglalkozásokat néha próbáltuk online pótolni. Úgy értesültem, hogy Pozsonyban egy hasonló egység kinyit, és ha valóban lehet, akkor mi is megtesszük. A létszámkorlátozás alapján a foglalkozásvezetőn kívül 5 szülő vehetne részt a gyermekével. Teljes létszámmal már nagyon rég nem működhetett” – magyarázta.

Értelmetlen lépés volt bezárni a papírüzleteket?

„A héten gondoskodtunk az árukészlet feltöltéséről és négy hónap után végre készülünk a nyitásra. Ezt az időt is hasznosan töltöttük, megvásároltuk ugyanis a mellettünk lévő helyiséget, így bővíteni tudtuk az üzletet” – nyilatkozta a dunaszerdahelyi Észak II-es lakótelepen működő papírüzlet tulajdonosa, Végh Attila, aki szerint

őrültség volt bezárni a papírüzleteket, hiszen bár távoktatásban, de folytatódott a tanítás, a gyerekeknek pedig szükségük volt iskolaszerekre.

„A forgalom szempontjából nagy kiesésünk volt, az állam részéről pedig csak minimális segítséget kaptunk” – mondta, majd hozzátette, ennek ellenére sikerült teljesen feltölteniük a kisboltot és megújult árukészlettel várják hétfőtől a vásárlókat.

Az árukiadást leszámítva két és fél hónapig volt teljesen zárva az ekecsi horgászbolt. „Teljes erővel és új árukészlettel, feltöltött polcokkal várjuk a vásárlóinkat hétfőtől. Február 28-ig teljesen zárva voltunk, majd az árukiadás egy átmeneti állapot volt, de nehezen tudtam megoldani, mert alkalmazottam nem volt, és a kisfiam is itthon volt velem” – közölte érdeklődésünkre a bolt tulajdonosa, Szabó Edit.

„Az újranyitást mindenki nagyon várja, mert a vásárlók végre meg tudják nézni a termékeket és válogathatnak a teljes kínálatból. Az árukiadásnál csak azt vásárolták meg, ami korábban eszükbe jutott, nem nézhettek körbe” – mondta, majd hozzátette, mint minden vállalkozónak, nekik is jelentős bevételkiesésük volt.

Arra a kérdésre, hogy a kialakult helyzet miatt el kellett-e bocsátania alkalmazottat, a tulajdonos azt felelte, hogy ezelőtt csak idénymunkása volt, neki azonban az utóbbi időszakban nem tudott munkát biztosítani.

Kapcsolódó cikk:

A boltok bíztak abban, hogy a kormány a kijárási tilalom kezdetét is későbbre tolja, este nyolcig szerintük nem fog tudni mindenki bevásárolni

Voltak, akik unatkoztak, és kerestek másik munkát

Áruházának csak egy kis részét tudta kihasználni a háztartási elektronikát kínáló dunaszerdahelyi Andrea Shop. „Hátul volt az áruátvételi pont, de a nagy méretű bolt egyáltalán nem volt kihasználva. A bolti forgalom lényegében teljesen kiesett, a webshopé viszont az elmúlt évekhez képest tovább nőtt, ami viszont egyáltalán nem kompenzálta a kiesést. Ráadásul boltban teljesen más vásárolni, és a személyes kapcsolat a vásárlóinkkal, illetve a tanácsadás teljesen eltűnt erre az időszakra” – fejtette ki portálunknak a tulajdonos, Vangel Ferenc.

Hozzátette, kellemetlen helyzetet teremtett, hogy mindenkinek fizetést kellett adni, de közben sokan otthon voltak, ugyanakkor leszögezte, senkit nem bocsátottak el.

„Néhányan unatkoztak otthon és új kihívásokat kerestek, ezért elmentek máshova dolgozni” – emlékeztetett.

A zárásra a webáruház teljes felújításával reagáltak, új funkciókkal és kategóriákkal igyekeztek közelebb hozni a vásárlóhoz. Az utóbbi héten pedig már megkezdték a takarítást és az új áru elrendezését a áruházban. „Akciókkal készülünk, hogy az embereknek legyen kedvük vásárolni. Szeretnénk visszaszoktatni őket a boltjainkba” – húzta alá.

Akadtak, akiknek megnőtt a forgalma

„Az ajtókat forgalmazó üzletünk zárva volt, de telefonon elérhetőek voltunk, az érdeklődők pedig ez idő alatt a katalógusból vagy az interneten keresztül tudtak válogatni. Azáltal, hogy a nagyobb barkácsáruházak zárva voltak, szerintem nemcsak nálunk, hanem más hasonló kisüzleteknél is megnőtt a forgalom“ – nyilatkozta az ajtókat forgalmazó dunaszerdahelyi Euro Parkett Plus tulajdonosa.

Hozzátette, úgy gondolja, hogy a kisüzletek ez idáig is működhettek volna, hiszen ezekben könnyebb korlátozni a vásárlók számát, mint egy áruházban. „Míg egy nagyobb üzletbe akár 200 embert is beengedhetnek, és bár odabent szétszóródnak, a kasszáknál akár tucatnyian is összegyűlhetnek. A kisüzleteknél ilyen nincs, kevesebb embert engedünk be, így ellenőrzésünk alatt tudjuk tartani a helyzetet” – emelte ki.

Kimaradt egy teljes ruhaszezon

Enikő, a komáromi belvárosban található egyik divatüzlet vezetője elmondta, hogy bár az elmúlt időszakban az e-shopjuk működött, a visszaesés nyilvánvaló volt.

„Nem volt kedvező a helyzet, a weben sem vásároltak az emberek. Ha nincs szórakozás, mozi, vacsora, akkor a divattermékek sem mennek. Nincs szükség nagyon ruhára sem“

- nyilatkozta a Paraméternek. Hozzátette, nem bocsátotta el az alkalmazottait, igyekezett nekik munkát adni. Már több éve nála dolgoznak, ezért nem érezte volna tisztességesnek, ha bevétel nélkül hagyja őket.

A nyitással kiárusításra is készülnek, hiszen kimaradt egy teljes ruhaszezon és a tavaszi is nemsokára véget ér.

„Volt áru, amit visszamondtam. Lesznek kiárusítások a téli szekcióban, kiválogatunk olyan ruhákat, amelyek megfelelnek a tavaszi, hűvösebb időnek. Amit el tudunk adni, eladunk, amit nem, az pedig marad.“ - összegezte.

Kapcsolódó cikk:

Ha hétfőn megnyílnak a boltok, bombasztikus leárazásokra ne számítsunk

„Úgy védekeztünk, hogy támadtunk”

A karácsony előtti napokkal kezdődően mostanáig összesen 120 napig voltak zárva, Győry Attila, a Családi Könyvklub tulajdonosa ugyanakkor sokaktól eltérő stratégiát választott.

„Mi valamikor úgy indultunk, hogy nem volt könyvesboltunk. Az üzleti filozófiám a józan paraszti észen alapszik, és hogy ne veszítsük el a kapcsolatot a vásárlóinkkal, már a decemberi ünnepek között keményen reklámoztunk, a direkt marketing összes elemét bevetve” – emlékeztetett.

Miután januárban beigazolódott, hogy a zárás hosszabb lesz, mint elsőre gondolták, tovább folytatták a kampányt a túlélés érdekében.

„Mi lubickoltunk ebben a káoszban. Úgy védekeztünk, hogy támadtunk. Természetesen veszteségeink voltak, mert az üzleti forgalmat nem lehet behozni, de az volt a célunk, hogy senkit se bocsássunk el. Van 16 emberünk, együtt dolgoztunk a megrendelések feldolgozások teljesítésén, mindenki részt vett a könyvek mozgatásában, csomagolásban. Pozsonytól Királyhelmecig bekapcsolt állapotban voltunk, és ennek meg is lett az eredménye” – fogalmazott.

Az elmúlt időszak egyik legfőbb hozadékának tekinti a fentiek alapján, hogy a csapatmunka finomodott, emellett online is megérkeztek a 21. századba. Kifejtette, hogy innováltak, megújult és vásárlóbarátabbá vált a weboldaluk, és ezen keresztül igyekeztek célzottan túltenni azon a kínálaton is, amelyet a karácsonyi szezon maga után hagyott. Úgy érzi, megtanultak ügyesen mozogni, s folyamatosan a jövőbe tekinteni ebben az őrületben.

A nyitásra különböző játékokkal és ajándékakciókkal készülnek.

„Szeretnénk felrázni a vásárlóinkat, mivel négy hónap alatt mindenki elszokott az üzletek látogatásától. A mi csapatunk pedig a most, a zárás végén összejött. Ritkán fordul elő, hogy mind együtt vagyunk, de most pezsgőt bontottunk arra, hogy nyitunk, mert azzal megint szétválunk” – hangsúlyozta.

(fl/ha/szt/tt)