Újabb lázadást tört ki egy brazil börtönben – négy embert megöltek

Négy embert megöltek egy újabb börtönlázadásban vasárnap az észak-brazíliai Manausban, ahol alig egy hete 56 rab vesztette életét rivális bandatagok egymás közötti leszámolása során - közölték vasárnap helyi források.

Az amazóniai székváros szívében található Vidal Pessoa intézet lakói hajnalban kezdtek el lázadni, egyes források szerint a helyhiány és a rossz körülmények miatt. A börtönben már pénteken is volt egy kisebb zavargás, de akkor a rendőrség gyorsan úrrá lett a helyzeten, és a zendülésnek nem lett semmilyen komoly következménye.

A börtönt a héten nyitották újra azért, hogy szét tudják választani egymástól a város másik fegyintézetében tartózkodó rivális bandák tagjait, akik egy hete csaptak össze egymással, 56 ember halálát okozva. A Vidal Pessoa nevű intézetbe csaknem 300 rabot szállítottak át hétfőn.

A száz éven át működő börtönt tavaly októberben az épület elégtelen infrastruktúrája miatt bezárták, s a most áthelyezett rabokat ideiglenesen - a cellák felújításáig - az intézet kórházában és kápolnájában szállásolták el.

Az emtempo című manausi hírportál értesülése szerint a vasárnap megölt rabok között voltak, akiket lefejeztek, míg másokat élve elégettek.

Pénteken Roraima szövetségi állam fővárosában, Boa Vistában 33 őrizetes vesztette életét egy börtönlázadásban, míg szerdán ketten haltak meg Paraíba szövetségi állam egyik börtönében kitört zavargásokban. Ez azt jelenti, hogy egy héten belül mintegy száz rabot öltek meg Brazília börtöneiben.

A dél-amerikai ország kormánya csütörtökön bejelentette, hogy a börtönök túlzsúfoltsága miatt új büntetés-végrehajtási intézményeket építenek az ország mind a 27 szövetségi államában, a régieket pedig modernizálják.


MTI/para